Babazene

Sziporka Híradója már beszámolt az első jövevényről.
Kiskukac, az életben történő sikeres landolásáról.
Megérkezett a kistesója, Marcipán.
Kalandos, nem várt úton jutottam el a látványig, a szülőszobáig.
....és az anyukája vívódását újra végig asszisztáltam, együtt birkóztunk, szenvedtünk, bár nem éreztem a fájdalmat, de tudtam milyen és mint hitetlen imádkoztam legyen ereje végigküzdeni.
A baba első zenéje az anya szívdobbanása - tam-tatam, tam-tatam, tam-tatam. Ezt hallja míg csak egyszer felbukkan a csoda, a külvilág!
Berzenkedik a vigyorgó arcok láttán, felsír és szinte megijed az új hangtól, a magáétól!
Reszket, remeg, fázik, kéri vissza a helyét, de ráteszik anyukájára és elhalkul, megnyugszik és már hinné végre megint biztonságban van, mikor kezdődik valami szörnyűség - jujjjjjj! be a víz alá gyerünk mosakodni!
Lilul a picur, annyira fázik, két aprócska keze ökölben, hadonászik és ordítja - anyukám fázom! Én meg csak lesem és gyorsítanám az öltöztető ember kezét.
Megint egy film pereg előttem, én ezt egyszer már átéltem! Akkor és most adtam az éveimből egyet-egyet a babáknak, legyen nektek több.
Azóta eltelt pár hónap és a móka ismétli önmagát, pólya alján csücsülő bébi, ahogy nézi a magasságot és a rejtőzködő életmódot kipróbáló csöppség, amint a manósipka mögül kukucskál a fény felé.
Testvérek, akik még oly picik, hogy a másikról nem igazán vesznek tudomást, de eljön az idő, mikor vállvetve kiállnak egymásért, a családért.

Csendes visítás

Most szabadultam a bébiostor mellől. Juj, mi volt ott! Tényleg gyerek vagyok még! Az úúúúúúúúúúúúúúúúúúgy volt, hogy Patrik manó (nagyobbiak apró talpú) egy borzalmasság. Hisztérika. Elkezdte a visítást, mikor a szép szó nem használt, én is sikítottam. Kitartóbb voltam. Marcipán (mellesleg Dominik - még egy ilyen hülye nevet nem is találhattak volna szerencsétlen kölyöknek - kisebbik apró talpú) csak nézett ránk az ágyából és beleszorult a sírás.

Már vigyorgok a helyzeten, de akkor nem tudtam mit csináljak kínomban. De aszongyák, hogy az ellenfelet a saját fegyverével kell legyőzni. Ugye?!
Utána volt kölyök áztatás kétszer. Marcipán azt hiszem kinőtte a bébikádat, mert minden rúgkapálásnál beverte a fejét, lehet maradandó lesz neki, tán nem! A következő ütközésnél eszébe fogok jutni, hozzám fogja kapcsolni és akkor hátrányos helyzetű gyermekkorra lehet hivatkozni a suliban az első karónál.

Patrik manót le kellett vadásznom a pancshoz. Kergettem, majd fordult a kocka és üldözöből üldözötté váltam, de gyorsabb voltam és elbújtam. Naháááááááááát, keresett, pedig azt hittem elfelejt semmi perc alatt és elkönyveli, hogy egy dilinyós felnőttel kevesebbhez kell leereszkednie. Adtam neki vizipufkát, onnantól én lettem a céltábla és nagyon megbántam. A legnagyobb edényfedővel tudtam csak bemenni a fürdőszobába és kiabáltam, hogy akkor is kihorgászlak onnan, ha elázik a lakás! Vigyorgott rajtam. A mai gyerekek nem tisztelik a kort! Bosszúból megmostam a haját, úgy prüszkölt, mint egy kerge víziló és mielőtt elsírta volna magát rázendítettem, hogy segítsééééééééééééééééééééég, belement a szemembe a víííííííííííííz. Tessék engem megszeretgetni. Akkor se nem adott puszit, csak kinevetett. Rémes kölyök. A vacsora, az maga a megtestesült Dante legmélyebb bugyra. Iszol kakaót: ja. He? újra kérdezem, válasz: ja. Németajkúság? téjek takajót! Az meg mi?! A takajó a tehénen van telente, hogy meleg tejet tudj inni. Tuti nem értette. Bennem a hiba?! Szerintem a mai népoktatásban! Egy gyerek tudjon normálisan beszélni már a pólyában is. Az enyémek tudtak! Az unokák más műfaj. Csináltunk rendetlenséget is, mert ennyi jár a szülőknek is!