Talán a legszomorúbb igaz mese. Mégis gyönyörű és vidám. Bánat és boldogság, a visszásság istennője. Azért kér, hogy tudja mit adhat vissza. Csapong, verdes, próbálkozik. Leesik, de nem adja fel, harcol. Sohase magáért, nem. Az élményért, a csodáért és minden emberért, aki kedves a szívének. És hogyne törné össze magát nap, mint nap! De erre is szüksége van - tapasztal.
Bátor és fél. Majd elcsendesül egyszer. De akkor feketeség borul a környezetére. Nem tartja már soha többet senkiben a "lelket”. Lehet nyugalom lesz akkor, ki tudja?! Nem mindegy, hogy a nyugalom milyen. Csendes, mély, zaklatott, fásult. Ez rossz szó: fásult. Soha ennek az átérzését.
És újból felemeli a fejét és nekiindul, legyen bármily nehéz az út, rálép. Akarja a csendet, mert nem jó senkinek, ha zaklatott. Részese a környezete a legkisebb hangulatváltozásának is.
A legrosszabb annak, aki csak csodálkozva néz - esetenként olvassa, most már megint mi is van és csak elgondolkodhat, talán ez már megtörtént többször és megkapta a választ is részben?! Ha jó az emlékezete, akkor megkönnyebbül, semmi vész, ő már csak ilyen.
Nem könnyű vele! Miért is gondolják, hogy nyugalmuk lesz mellette? Pezseg, forrong, lázad, korlátokat döntöget, hárítja a szokványt, a sablont. Mégsem különbözik mástól, hajtaná a kellemest, a jót. A szépséget akarja megtapasztalni és persze a legrövidebb utat keresi, az elérhetőt.
Akadály? Természetesen megtorpanásra készteti, válogathat a megoldások, a kiutak között. És, hogy rögtön a nehezénél kezdi? – na igen, ez nagyon is jellemző rá. Sohasem kellett az elérhető, az annyira „snassz”! Nehézségek áthidalása keserves időszaka életének, azonnal önsajnálatba menekül és elborul a hangulata, de a legkisebb reménnyel kecsegető megoldás újult erővel felpörgeti.

Mert hisz – feltétel nélkül.

Elérhetőség: volt