Mi történt? – borús a hangulatod. Elterelted a szót és most már tudom akkor adtad nekem a jövőt. Rövid hónapok következtek és a gyors jelek már eltitkolhatatlanná tették a bajt. Szenvedtél, fájdalmaid voltak, magadba fordultál, mikor senki se látta. A hatalmas, erős tested sorvadásnak indult és csak a szemeid tükrözték élted. Emlékszem - Fekszel. Szemeid a távolba merednek. Kezed a takarót szorítja görcsösen. Fájdalmaid vannak. Gyenge vagy. Most ellazulsz, haladékot kaptál az újabb kín elviseléséig. Elmentél. Harcoltál eleget, de legyőzött a kór. Én tudom, hogy nem adtad fel, akartál élni. Bánatba temetkeznék, de megtiltotta a környezet. Ugye nem érted mennyire fáj a hiányod?! Legalább a sírás könnyebbségét engednék! Veled akartam lenni az utolsó utadon – még ezt is elvette tőlem a sors. Semmi se maradt utánad, csak a tiltott gyász! Már sohasem fogom hallani, ahogy kiejted a nevem, szólsz hozzám nevetve. Ki fogja a kezem ezentúl, ki fog sírni és örvendezni velem, értem? Magányos vagyok, körbevesz a csend, az egyedüllét. Gyere vissza és folytasd tovább, kezd újra az életed! Szüless madárnak – leszek tollpihe szárnyadon, vagy patak, hogy velem folyóvá lehess, akár facsemete, éltető esőként nevelnélek sudár fává, csak élj! Kértem a Teremtőt adjon még egy esélyt neked, Apám. Nem tette, fájsz!