Írtam és írtam, de a szavak a csendbe hulltak,
fáztam és melegedni akartam,
bátortalan léptekkel haladtam a cél felé
morzsákat, göröngyöket, sziklákat görgettek elém
lelassultam, elakadtam, feladtam.
homály van és nem látom a kiutat
kell, hogy legyen valaki, akinek a szíve értem doboghat
valaki, akiért az enyém hangosan sikolthat.

Mit akarsz, hogy írjam le, akarom a szavakat,
a suttogást, a kínt, mely a várakozással jár?
Hogy tehetnék kedvedre, hogy elviseld,
van ki akar, van ki elfogad, lehetsz bármilyen?!
Ha lágyan szólok menekülsz, ha visszafogom magam - kapaszkodsz. Mire jó ez?
Engedd magad szeretni, ölellek szavakkal, gondolatokkal.
Várok rád már mióta, lesem az órát, merre vagy?
Nem jelzed jöttöd és én a kínok kínját szenvedem.
Majd megérkezel és mint kerge tollpihe repdesel előttem.
Próbállak elkapni, hogy maradj egy kicsit a lelkemben és melengess még.
Menekülsz, elhagysz, majd visszafordulsz és ölelsz.
Ostorozol a szavaiddal és közben írod, szeretsz!
Szélmalom kereke pirul ezen a forgáson.
A viharzóna hozzánk képest, csituló szellő az alkonyban.
Mondd mit tegyek, hogy jó legyen Neked és ne félj?
Leülök és várok, majd csak ideérsz.
Eddig én forogtam és röptettem világgá magam,
most rajtad a sor, hogy meg tedd ugyanazt és utána velem maradj.
Pihenj már végre, hiszen nincs hova menned,
a helyed itt van - húzódom arrébb, hogy kényelmed legyen.
Ugye már jobb? lelked is megpihen!
Nézz rám kérlek és maradj kicsit csendben!
Ne forrj, ne lázadj, most ne! Engedd, hogy öleljelek és szeretve dédelgesselek.
Most hunyd be a szemed és érezd a kezem homlokodon,
lassan futtatom az ujjaim a szemhéjadon, majd arcodon.
Lágy ringást érzel, majd elmerülsz az álomködben
- vigyázok rád, míg felébredsz, ugye akarod, hogy akkor is itt legyek?

-Tüske-