Második nekifutásom M.bigyókának, ahol – jövőbeni terveim szerint  – évenkénti összerakásom lesz.
A célom az élmények mindkét oldalának a kiemelése, annak a leírása, ahogy átéltem.

Sok jó és rossz tulajdonságom van, de egy nem mondható rám, hogy politizálnék. Kicsiny betűveteményezésem se erről fog szólni. A kitérő annak köszönhető, hogy tavaly és idén is belefutottam a vasutassztrájkba. Első alkalommal korábban kellett utaznom, emiatt a költségvetésem órásira dagadt – panzióban töltöttem az éjszakát, majd másnap - immár gyalogszerrel - besétáltam a rehabra.
Idén viszont, mint Damoklész kardja lóg a fejem felett a sztrájk beígért folytatása, ami a hétvégi hazalátogatásom, vagy pedig a kezelések lejárta utáni visszautam akadályoztathatja?!

Első napom a szokásos papírmunkák, ápolónő általi alapvizsgálatok, elhelyezkedés, „belakás”, szobatársak megismerésével telt.
5+1 ágyas kórtermek. A plusz egyet ne gondoljuk kitüntetett ágynak baldachinnal, az pótágyként funkcionál. Ezen az ágyon rövid ideig vannak a betegek, hiszen jönnek, mennek, távoznak, érkeznek. Amit hallottam az max. 1.5 hét volt, bár a három hetes rehabilitációhoz viszonyítva igen sok.
5. emberként az ötös fogatba belefértem, kaptam szekrényt! Hurrá! Utazásom előtti napokban már ezen tipródtam, mi lesz, ha nem és akkor mit csinálok a hurcolmányaimmal.
Három ágy egymás mellett, velük szemben kettő, az ún. alkóvban pedig a pótágy. A duót képeztem egy maximális mozgáskorlátozott idős hölggyel, szemben velünk triósítva korombeliek.

Második napomon megkaptam a kezelőlapot az órarendemmel. Ezen tavaly és idén is elgondolkoztam. hogy miként készül el úgy a kezelések beosztása, hogy ne ütközzön másokéval, egy asszisztensre mennyi beteganyag jut és az ellátásunk beleférjen a munkaidejükbe.

…és kezdődött minden elölről, hogy nekem ez ezért, vagy azért miért nem jó és jöhetek-e előbb, avagy később és azon a napon, amelyikre lógás céljából igényt tartanék már tényleg ne kelljen engem gyógyítani, hanem az előtte, utána lévő likas helyre tegyük már át, ha lehet!

Szobatársak. E.néni ülve is sokat alvó, második agyvérzése után szinte teljesen ágyhoz kötött, szűkszavú. Trió tagjai normálszintű beszélgetősek és a „Pótágyas”, hmmm. Vele azt hiszem kifogtuk az elfuserált „Rémusz nénit” és annak is a rosszabbik változatát. Morog, melege van és azt hangoztatja, hogy vele mindenki jól kijön, mert tud alkalmazkodni. Nem a kifigurázása a célom, csak őt nem lehet szó nélkül hagyni.  

Kezelések kezdetén
Felszerelkezve az életben maradáshoz szükséges alapkellékekkel – lásd lepedő (alám, fölém, rám, elöl, hátul stb. használatra), kezelőlap, órarend – elindulok.

Diamand – elektromos kezelés: mindkét térd, jobb váll. Vizes ruha, fölé gumilapocskás rázóka, majd szorítókötés és gyerünk, nyomjuk a gázt. Mintha a térdeim magától ugrálnának és a vállam vonogatom, bár nincs mire. Tán kissé erős?! Sebaj, kiváncsi vagyok meddig bírom. Mint marionett figura mozgok a széken, három csőre töltött végtagom önálló életét lesem a kezelés lejártáig.

UH: jobb váll. Gyomorvihánc zsibizselé és kezdődjön a semmit nem érzés a törpe hajszárító simogatása alatt. Még ilyet?! Mire felszívódna a rám kent fele, vége is. Nem sajnálta rólam, törli a felesleget. Tuti inkognitóba vonult az eredmény, ezáltal lesz hatástanilag varázsos. Így válik rosszból jó, rozogából fitt. Csak ne volna hányingeres érzésem az egésztől!

Paraffin: mindkét kézfej. Gyertyaöntés és én vagyok a kanóc. A forró paraffint rámaszálják a fájdalmasra, betekercselik papírvattával és arra kapok egy csini nylonzacsit, e beavatkozás után a kezeim karba fonom, amit áttekernek a mobillepedővel. Mazohista is vagyok.
Bárgyú dzsinként való ücsörgés következik a folyosón minimum 25 percig, amíg az anyag megformázza a kezeim. Időm leteltével felállok és bemegyek a gyertyaöntőbe, ahol jó beteganyaghoz illően egyedül leszerelkezem. Lepedőt kardobálással csavarintom le, sikerült. Zacsi magától leugrik. Keresem a kalapácsot, hogy már csak ki kellene szabadítani a kezeim, ujjaim a satuból. Összecsapkodom. Irgalmatlan kemény, a hangja beválna riasztónak. Kongáim addig-addig ütögetem, míg elkezd repedezni és végre kiszabadítom kedvenc végtagjaim. Kapirgálás következik, a maradványok leszedése. Azért a nőknek is van pár szőrszál az ujjukon, gyantázás indul!

Madárcsontú, kistermetű asszony megy előttem. Fénykorában szép nő lehetett. Feje, keze akaratlan mozgásokat követ. Akárhányszor látom mindig mosolyog, neki megy az önhipnózis e fajtája. Mellette az örökmorgó cammog. Nyugtatja és közben megállás nélkül bólogat, vállát emelgeti. Vajon mi ad neki erőt, hogy tántoríthatatlan lelki derűvel éli az életét?!

Tangentor –  lázadók elleni harcászati eszköz, azaz vízágyú, vizes masszázs, de nem összetévesztendő a jakuzival! Emberi erő irányítja a célra a vízsugarat és tetőtől talpig sakkban tartja. Csudi mókás ám! Nem szabad ellentmondani a kezelőszemélyzetnek, mert rögvest lesepri a kezünk a medence kapaszkodójáról. Itt aztán nincs mese, játék, kacagás, viszont van szófogadás, bólogatás. Nah, azért nem annyira vészes ám a helyzet!
Óriási medencén belül vannak kialakítva a kezelőrészek. Tangentor, súlyfürdő és egy aránylag nagy rész a vizes gyógytornához.

Víz alatti torna: miért víz alatti, hiszen a fejek kilógnak?! Régi név: vízi balett. Vízen lebegő „hurkák” segédeszközként szolgálnak a nedves tornához. Az épület földszintjén lévő medencében épp, hogy elférünk, de igyekszünk nem kék zöldre rugdalni egymást a tornagyakorlatok alatt. Egy némelyik mozdulatsor olyan, hogy eltévedt ebihalakhoz vagyunk hasonlatosak. Kapálózunk erősen és keressük az egyensúlyunk. Ki nem tudsz úszni, be se gyere. A hurka, ha nem vigyázol elmegy és átpártol a másik beteghez, az meg mivel nem tud egy időben kettővel mit kezdeni elengedi a sajátját és hanyatt vágja magát hajmosási, fuldolási célzattal. Ebben a közegben tornázni gondolnánk könnyű. Nem véletlen, hogy sok sportág űzőjének jó edzéstér. Óriási erőfeszítés kell némelyiket végigvinni. Mondta is a gyógytornász, akinek nem fáj, az nem is csinálja jól.                                            

Gerinctorna: lepedő alá tornamatrac. Becsíkozzuk magunkkal a tornaterem alját. Gyógytornász bejön és mi, mint a tatami leendő harcosai gyáván lesünk. Na most mi lesz?
Elkezdjük. Még félidősek se vagyunk, de már géppuskaropogás szerű a zaj a teremben. A csontok, porcok, ízületek sikítanak a szünetért. „Akkor most forduljanak a másik oldalukra…. Jaj nekem - hallatszik minden felöl. Ha ezt túlélem……..”
Hanyattfekvés, térdek homlokok nagy találkozása. Van akinél ez még a jövő zenéje, de azért mind igyekszünk keményem. Hason fekvés, sarokcsont a tarkónál, huh nem semmi hintalópóz!
Combok feszülnek, talpak sápadnak, verejték ütközik, vérvörös arcok fújtatnak. Ha tudnak álljanak fel – mosolyog ránk és mi a vezérürü után indulunk. Lehajlás, fogják meg a sarkukat nyújtott térddel, majd egyenes tartással emelkedjenek fel és mindkét karjukkal tapsoljanak a hátuk mögött.  

Kellett ez nekem?! Meglepő látvány! Test szerte klotyópumpa ékesíti a fekvő alakot. Én miért is nem kapok ilyent, hiszen tudom a hatását, volt már benne részem! Kipróbáljuk? – kapom a kérdést. Persze! Lapocskák helyett, nesze neked gumipumpa! Rángógörcs indul és kezdődhet az elektromos tánc. Olyan lettem, mint akit a teve puszilgatott meg, piros karikákkal tarkított. Erős volt az adag, vagy a pumpa bensejében egy pióca bújkál?!  Kezelés végeztével közlöm: térjünk vissza a lapocskákhoz, hiszen emberek közé kell mennem, még azt gondolják céltábla vagyok!

Délutáni kezelések másnaponként váltják egymást.
Fagyhalál (Phlogistin) és Pokol tüze (Ritex) pakolás. Mindkettő trutyónak én vagyok a keresztanyja, de büszkék is lehetnek a nevükre – hozzák rendesen.
Fagyhalál: kéz, könyök, térd, bokatáji kence, amit reggelig fenn kell hagyni: didergős. A külcsín pedig a befejezetlen halott tekercseléshez hasonlít.

Pokol tüze: hát, derék, csípőtáji fájdalmakra való. Ez az igazi! Szobatársnőimmel karöltve - ők mint boszorkányok, én pedig felkent boszorka - pokolbéli üstben érezzük magunkat a hatása alatt. Ágy leterítve deréktól tarkóig érő nylonnal, a beteganyag ücsörög félig pucéron és várja, hogy a kulimászt rápemzlizzék egy papírgézre, amit felsimítanak nyaktól fenékig, majd hanyattfekvés, paplan rá és hajrá –, visongás, mert jéghideg, ….. kb. 30 másodpercig, utána elkezd langyosról melegre váltani és minden előzetes harsonaszó nélkül a pokol tüze tombolni kezd! Tavalyi első ilyen kezelésem alkalmával azt hittem kiugrom az ágyból a melegedés hatására. Feladtam a hátamra bőrgyogyóilag az utolsó kenetet és megpróbáltam kiszámolni a bőrátültetés után mikor állhatok újra munkába.  De lőn csoda, beájultam! Ébredésem a második csoda volt. Harmadik csoda - hátamon a bőr jó érezte magát. Rápillantva órámra aludtam bő háromnegyedórát, de frissen, kipihenten vonszoltam ki magam a lepel alól.
A kezelések kezdetén minden egyre inkább fáj, amire azt hisszük nincs, létezik! Várnánk, hogy múljon, de újult erővel belobban.
De idén, ez az ájult varázslat elmaradt. Pótágyasunk otthon egyedül él. Úgy gondolta a berozsdásodott panaszgépét beindítja és rajtunk fogja a rozsdátlanítást gyakorolni. Na de kérem, a pakolás nekünk az úgynevezett csendes pihenő! Megérdemelt ájult álmunk elmaradt, helyette hallgattunk politikát egyházzal keverve, a lakhelyes falusi szembe szomszéd kutyájának a szapulását, a városi népek piszkálását, az etnikum keveredését a magyarsággal, a politikai gazdaságtan népies fordítását, a pártosok le- és felmenőinek szemfedélvarrása céljából imádságot, régi politikusok módszereinek visszasírását, s alkalmazójuk feltámasztását, az első éjszakájának borzalmait, ki hogy hortyog (itt meg kell jegyeznem a férfiak horkolnak!), a borzasztóan meleg kórterem miatti szenvedését, itt fáj, ott fáj, recseg és ropog, kopás és csúszás és mindezek együttesen mennyire zavarják panaszáradatot. Mondta és mondta a magáét, mígnem egyik szemköztösöm úgy döntött lesz, ami lesz, de fektében is a sarkára áll. Csendesen megjegyezte: talán pihennünk kellene. Én, mint a gyávák bátra melléálltam, hiszen legifjabbként mégse teremthetek le elsőként egy anyukám korabelit! Átmentem visszhangba és egy oktávnyival magasabban, mind csendestársam megjegyeztem, hogy a pakolás adta álomnál nincs is szebb, amit a kedves néni megvont tőlünk.
A lábujjhegyen előadott megjegyzések nem értek célba. A Pótágy azóta is mondja ezerrel és megjegyez és mellétesz, rátesz és a jót meglátva – a negatív nem érezheti - se hallgat el.

-Éjjel E.néni megint micsoda hortyogást rendezett, nem tudtam aludni tőle! Jaj szegényem, nem tud menni, hát élet az ilyen, nem jobb volna meghalnia?! Sopánkodik és könnyhullajtásával a sirató asszonyokat is lepipálja. Felhörrenünk. Ennél súlyosabb betegek élnek és örülnek a napfénynek, a tiszta levegőnek, a zenének, a látogatóknak és csak soroljuk az apró szikrácskákat, amiket otthoni körülmények között észre sem veszünk.

E.néni humorérzéke remek.  
A E.néni a Pótágynak:
-Mit mondjak a kaszásnak, ha keres?!
-Semmit, megtalál úgyis!
-Sajnos nem mindig a rosszat és mosolyogva lesi a reagálást.

E.néni egyik szemköztihez:
-Nem a tévéért mész Te ki, fáin emberek lehetnek a társalgóban.
-Dehogy, dehogy, trottyosok!
-Trotty, vagy nem trotty attól az még férfiember!

Szemközti Pótágyasnak:
-és aztán ki volt az a férfi, aki bekísérte?
-A volt férjem, még ötvenhatban elváltam tőle. Falubeli elszerette, nálam 109 kg volt, ott meg lesovánkodott. El is vált tőle 20 évére.
-Van ott gyerek?
-Dehogy van ám, attól a boszorkánytól? Most osztán egyedül maradt.
-Miért nem veszi vissza magához?
-Ááááááááá, ő akart menni, visszaút nincs.

Hajnali háromnegyedhét. Irány a strand. Hetente 2-3 alkalommal reggel 7-től 9-ig szabad a gazda a beutaltaknak. De jó, végre lehet lubickolni a meleg vizes medencében és az uszodában. Mire odaértem félig át is fagytam, pedig sétálva is max. 10 perc az út. Öltöző – ruha le, majd elmasíroztam a belső medencék mellett. Alig vártam, hogy bevethessem magam a kültéri gyógyvízbe. Kiléptem a dermesztő hidegbe és az ottani akasztóhoz igyekeztem a törölközőmmel. Megcsúsztam a medencéből kifröccsent, megfagyott vízen és majdnem sikerült hanyatt vágnom magam idei első M.bigyókás fürdésem alkalmából.
Galambtipegéssel eljutottam a lépcsőig, ahol méltóságom romjait bevonszoltam a vízbe. Csudi forróságos volt. Átmentem vízilóba, mint a többiek. Néha felálltam és a hideg levegőn szívhűtést alkalmaztam, hogy tovább bírjam a vizet. Egyik emelkedésem alkalmából furát éreztem a tarkómnál. Jééééééééééé, jégcsapok lógnak a hajamból. Mirelit parókám leöblítve dagonyásztam tovább. Kiázásom után bátran nekiindultam a lépcsőnek és sellőként emelkedtem ki, óvatos papucsfelvétel, majd kezem az ajtókilincsre tapadt, hogy a belső térbe jussak. Odatapadt! -15 fok. Nem sok híja volt, hogy egy zsarnérjairól leakasztott ajtóval vessem bele magam a belső medencébe!

Megismerkedem a húzóággyal, másnevén trakciós?! kezeléssel: tavaly ebben a helyiségben golyóságyon gurigáztattam, rázattam magam. Idén másfajta gyógyító fekvőhelyet jelöltek ki számomra.
-nincs ráírva a kezelőlapjára, hogy a nyakát, vagy a derekát kell húzatni. Kezdjük a derekával.
Állva rám erősített egy kötényfélét amiről pántok lógtak le. Lefeküdtem. A lábaim fel kellett tennem egy emelvényre, majd elkezdett szorgoskodni a derekam körül – gondolom a pántokat, hevedereket rögzítette.
- Mehet, kezdhetjük? Kérdezte.
- Kezdjük, de mit is?!
- A derekát.
Apró rángások, ütemes, ritmikus huzigálásokat éreztem, alig. Szóvá is tettem, hogy így az életben nem fog eltűnni az úszógumim, ha nem nyújt meg eléggé. Fejszámoltam és kértem 10 cm plusz magasságot.
- A felét megkapja most, a másikat a nyaknyújtáskor.
- Nem lesz az jó, honnét szerzek én Magyarországon nyakkarikákat a libanyakhoz?

Soros gyogyótorna.
- Nah, akkor kezdhetjük? – kérdezte az ifjú titán. Rábólintottunk vígan. A bevezető gyakorlatok megtörténte után: ereszkedjenek négykézláb és bal lábukat feszesen hátra, a bal karjukat előre nyújtsák ki, majd cseréljenek.
Egyikünk felborult és mint zsák terült el. Vihogás.
- Hölgyeim! Ne komolytalankodjanak – szólt ránk vigyorogva. Folytassák. Jobb láb hátra, jobb kar előre, csere!
- A kiskacsák is így tanulnak repülni – súgom harsányan szemköztösnek. Több helyről kuncogás.
Jobb láb hátra, bal kar előre, csere!
- Érzem, ahogy nő a szárnyam – suttogom. Ekkor már röhögtünk.

Enni is kapok! Ez itt nem a reklám helye tudom, de meg kell említenem: elképzelésem sincs, hogy az egészségügyi intézmények mindegyikében egyforma-e a „betegfejpénz”, de ha mégsem és itt a legtöbb az országban, az akkor is kevés lehet. Ügyes az étekvezér!
Tálcás rendszer van. Konyhától betegig tálcán és fedett tányérokban van az étek.
Néha rémisztő dolgok kerülnek napvilágra. Elmarasztalását mellőzöm, elvégre mindenkinek lehet rossz napja.

Micsoda kánaán!  A látható: paradicsom, müzli szelet. Leves: felismerhető miből készült, csak jó lehet.  Második: ajjajjajajaj, hmmm. Fehér tócsában különböző méretű dombocskák sápadoztak. Már csak beleturizok, mi ez! Villára hánytam az elsőt és egy reszkető gurgonyával néztem szembe. Na jöhet a következő bucka! Ha nincsenek szobatársak a mai napig nem jövök rá miből volt. Almaként tengődött. A lében találtam egy szelet húst. Felvillanyozódtam. Na ugyi megérte a munkát! Gyere anyucihoz! Villával rácsaptam egy szalvétára, tetejére még egy papírkát és nekiálltam ledörgölni a fehér izzadmányt. Nyami, hamm. Folytattam a levessel és levesbetétként sokmagos kiflit rágcsáltam mellé. Elég mamókás étek, de hát az ember viselje a sorsát méltósággal. Megjegyezném, hogy magos dolgok fogyasztását tiltanám a nyilvános helyen, a környezet úgy néz ki utána, mint az etetés előtt lévő baromfiudvar.

Járókeretét nógatja egy 40-es férfi. Mindkét lábát furán mozgatja, szája nehezen formálja a szavakat, egyik keze is akadozik. Szóba elegyedek vele. A szemén látom, hogy nem sértődik meg, ha érdeklődöm. Nem is tette. Örült. Szerzett betegsége van. Meglepetés ér. Nős és egy gyermek apukája. Neje szintén mozgássérült.

Egyik nap levesestányérban elbújt zöld szörnnyel kellett megvívnom! Mindig viszolyogva nyitok fel tartályokat, hátha…, hát ma volt mitől reszketnem. Sápadt, átlátszatlan lében úszkált egy zöld szörnyeteg. Egyedül volt, talán miattam ijedt meg, mikor megvilágosultam fölötte. Zsupsz és el is tűnt! Ejnye már – gondoltam – miféle hívatlanság van itt?! Belekavartam és az örvényből megint előbukkant. Hitetlen is felkiáltott volna, ha ezt látja! Ides Istenkém, hát minek köszönhetem e látogatást?! Takartam is be rögvest, mielőtt kiugrik és aztán kergethetem az ágyak alatt. Tanulva ebből a másik tányér felé felkészülten közelítettem. Picit megemeltem a fedőt és kukucs! De jóóóó, zöldborsós husi, rizzsel. Szeretem. Megszámoltam, 9 db zöld golyóbist kaptam, tehát 9 felé kell osztanom a fehérjeszeletet.

Tea: reggel a nővérek adják, de a délutáni nedűhöz jutás felér egy viadallal. Ki ér oda előbb a tartályhoz, kinek mekkora a pohara és még mennyit rejteget a köntöse zsebében. Aki a fal mellett oson, annál egészen biztos, hogy legalább egy literes műanyag flakon van! Ilyen pofátlanság láttán más is bátran veszi elő a csoda se tudja addig hol rejtegetett demizsonját és tölti tele, majd jövet a folyosó közepén közlekedő innentől szorosan falhoz lapulva távozik.

Pár szó az ápoló személyzet munkájáról. Remek, példaértékű. E.néni az evésen, iváson kívül teljes ellátást igényel: értem ez alatt az öltözést, a szükségletek elvégzését, a tisztálkodást, felülést, lefekvést az ágyban, illetve kiülést annak szélére. A nővérek türelemmel, jókedvvel tették a dolgukat. Mindig volt pár kedves szavuk és nem féltek viccelődni se. Jöttöm harmadik napjára náthás lett, majd belázasodott, tüdőgyulladása lett. Féltették, hogy a sok fekvés, ülés súlyosbítja a betegséget. Noszogatták ha járásképtelen is, de igenis próbálja mozgatni a lábait, erőlködjön.

Hogy időrendben kellene? Végül is nem naplót írok, itt mellékes a kronológikus sorrend.

Jutalomfalatként, jó magaviseletem és egyebek miatt kaptam még egy kezelés sorozatra kiírást. Mágneses „nevétnemtudom” kezelés. A szobában, ahol ez létrejön két ágy van, az egyiken egy, időnként két mágneskarika. A csupasz fekhelyen mágneses lepedőn hevernek a betegek, a másikon karikába kell feküdni, avagy betege válogatja, ha bírja, akár tigrisugrással is landolhat a fekhelyen.  Mint vállzsibis kezelésem, ez is érzésmentes.

Rájöttem, hogy szabadon választott gyakorlatok is lehetnek. Mivel a jelenlegi gyógytornám nem egész testre kiterjedő, ezért kértem a nyak-váll mozgatását is. Diszpécser fiú vigyorogva megkérdezte, mikor az újabb órarendem készítette, hogy fogom-e bírni. Még ilyet! Egy vízöntő igenis fogja bírni!
Felső részem tornáztatása ugyanabban a tornateremben zajlott, csak épp nagy sámlikon kellett ülnünk. Választhattunk egy lasztit -  a pici zöld pöttyöst szólítottam magamhoz  - és egy botot. Na szép! Ezzel meg mit kezdjek?! Előttem ücsörgött Szemköztös, aki hivatásos óvó néni volt. Odasúgtam, míg vártunk a gyötrőnkre, hogy játszhatnánk már egyet. Botos labdajáték teremben – ülve. Benne volt a buliban és egymásnak taszigáltuk a labdám. Meg kell jegyeznem, hogy sokkal ügyesebben passzintotta, mint szerénységem, aki labdaiszonyban is szenved. A játszma nem tartott sokáig, kezdődött a torna. Kezek, vállak, könyökök fel-le, oldalt – elől, hátul – alul, mint a szélmalom elszabadult lapátjai csápoltunk izomszakadásig, valamelyik kezünkben a marok fogta golyóbissal. Jéééé, nem ejtettem el, talán titkos similabda lehet?! Hogy én mit vállaltam?! – rémüldöztem magamban. Nyögések.
-Mosolyogjanak, nincs lehetetlen! – szólít fel bennünket. Fejkörzés – menetvágás a nyakon, majd botos tánc következett, természetesen ülve. Tegyék a botot a hátukhoz függőlegesen és mindkét kezükkel fogják meg. Egyikkel nyúljanak felülről hátra, a másikkal hátulról alul fogják meg és a kezeket közelítsék egymáshoz. Tehát féloldalas hátsó fogással rázzak kezet magammal a boton keresztül. Kezdjük. Reccs, ezt a vállam búgta a fülembe. Most fordítsák meg a fogást a boton. Remek. Ez a vállam abszolút nyeretlen úgy, hogy a felső fogás kicsusszant a bot pedig csattant. Mázli, hogy a sámlit, mint lovat kanyarítottam a lábaim közé, csak emiatt maradt el a fenékre verősdi. Önostorozás, önbotozás? Nem vagyok egy mazochista alkat. Szerencsétlen ülőke, majdnem kiugrott alólam. Hinnye! - jegyeztem meg, nyughass már! Naná, hogy mindenki odanézett! Ártatlan vigyorral néztem és közöltem, hogy tornázni jöttem, nem gipszeltetni és különben is virgoncabb a fenék alá valóm, mint bárki másé.  
 
Újabb ebéd. A megnevezhető leves, ez idáig rendben. De a második! Teljesen rá fogok szokni a kukucskálásra, mire innen kikerülök elmehetek pókerjátékosnak, alig látszóból is kitalálom kell, vagy sem! De ez itt átverés volt! Egy hercig gombóc illegette magát felém. Én balga! Sose adok többé a látszatra! Szénaboglya közepén csücsült, fejére csapott fehér kalappal. Szent borzalmány! Nem létezik, hogy ezt megúszom gyomorrontás nélkül! Nem is, de nem csak én, hanem senki más! Ha nekem rossz, nehogy már másnak jó legyen!  

Kerekesszékben ült. 20-as évei közepén járhat. Szőke lány. Arcán derű. Talán ebbe született bele, de nem - világosítanak fel, sőt szerény plakátot is találok, amiből kiderül, hogy baleset folytán lett székhez kötött és tanulmányai folytatásához gyűjtenek.

Tangertor közben lestem a medence többi részét. Láttam, hogy a vízi tornászok tán, ha hatan vannak és férfiak. Bezzeg, mikor nekünk kell ott balettozni, alig férünk el. Vízágyúval a hátamban óvatosan felteszem a kérdést: a kezelés végeztével átúszhatnék oda, vagy szigorúan veszik, hogy nem koedukált a medence?! Ágyúkezelőm átszól a gyógytornásznak és felém, majd a medence azon része felé int, mehet-e a beteg vegyülni. Bólintás a válasz. Hurrá, dupla áztatásom és egyben mozgatásom beindulhat. A locsolótömlő kiszáradt, én meg átlábaltam a mélység felé. A pasik csak lestek ki a fejükből, de nem mert egyik sem megszólalni, hogy béka került a gólyák közé! Vagy fordítva?! Besoroztam magam és kecsesen igyekeztem nem belefulladni a gyakorlatok között, hiszen mégis a női nemet voltam hivatva képviselni!
Mire véget ért a torna nőuralmat gondolhattak, hiszen míg oda nem értem a diktátorunkkal szemben kellett jobb oldalon kapaszkodniuk, majd utasítást követve megfordulván velem találták magukat szemközt! Totál komoly pofával dolgoztam, szemüvegemről a vízcseppek hullottak alá, fejbúbomon pirinyó kontyom legtetején billegett egy úszósapi. Aki ismer tudja, hogy két percig se tudok igazán komoly maradni, főleg ilyen közegben. Röhögésem visszafojtva dagadt a fejem. Miután gyógykarmesterünk megköszönte a részvételt én is ugyanezt tettem. Köszönöm Uraim, hogy elviseltek a közegben.

Mai délelőttöm szinte a vízben telt el. Reggel spuri a gyógyfürdőbe, utána vízágyúzás, majd vízi balett. Láb és kézujjaim között mintha hártyák képződnének.
Második nyújtógyakorlatom a nyakammal kezdődött. Feladtak rám egy zabla, szájkosár és fojtólánchoz hasonló szerkentyűt, majd fekvés, lábakat fel az ágysámlira és húzás. Kemény 10 másodpercig bírtam, majd szégyenszemre feladtam. Nekem itt volt a korlát, amit nem tudtam átugrani, sem megkerülni. Belenyugodtam, hogy csak 5 cm-rel leszek magasabb. Átszereltek és folytatták a derekammal.  
Szemköztössel belógtunk a nyak-váll tornára. Sámliról lemondtunk és rácsüccsentünk egy óriási labdára. Dupla figyelmet igényelt, mert vagy teszem, amit kell, vagy legurulok róla és rajtam kuncogna mindenki! Óriásterpeszben – ellestem a technikát – ültünk, mint a vajúdók. Kifogtuk a kőkemény gyógytornászt! A „majd én megmutatom, hogy én mindent kibírok” hozzáállásom tartott vissza, hogy abbahagyjam. Fájt még az is, ami nem tud!
Innen átkúsztam a zsibizseléshez, aki megint rásimizte a hányós gélt a vállamra. Trutymóilag igen-igen kacifántosan tud viselkedni a gyomrom. Hipnotizáltam magamba – csokit ken, csokit ken, kamellás csokit ken!

Ebéd. Csak óvatosan, semmi kapkodás, van idő a kukucskálásra! Leves rendben, bár mintha majd napok óta ezt enném kisebb-nagyobb változtatásokkal. Sebaj, ma legalább jó meleg! Második fogás, avagy hogyan szedjük le a tetőt a tányérról úgy, hogy észrevehetetlen maradjon a mozdulatunk az esetleges edényből jövő támadó előtt. Kérem nekem már ebben gyakorlatom van! Ni csak zöld orgia hósipkásan! Khm. Lehet sellőből kecskévé változtam?! Ami nyersen ehető a kertben, az mind bele volt gyömöszkölve a tányéromba és leöntve cukros tejfölös túróval. Grrrrrrrrr Hol a vesetál? SOS! Viszont éhes vagyok! Villára nyársalom a borsót, mellé terelem a répanyesedéket, majd rájuk fektetem a salátalevelet, nehogy megfázzanak és hamm. Pár villányi lapátolás után megérkeztem a tányér középpontjához, a truttyfödtéhez. Előző életeim egyikében várárokásásból jeles voltam. Körbeettem és a félretett egy szem zöldborsót belenyomtam a hegytetőbe! Szépséges építmény lett, küklopsz hómaszálka zöld szemmel. Nah jó, akkor most ebédeljünk – felkiáltással felbontottam a soron következő meggybefőttet. Még szerencse, hogy magozott, mert olyan éhes voltam, hogy ha köpködni kell, bizti azt hitték volna a szobatársak, hogy egy felháborodott sörétes puska lóg ki a számból.

Felkészülten érkeztem a rehabra. Januári időjárásnak megfelelően se csizma, se sapka, se kesztyű. Sál viszont volt kettő, de nem egész testre elegendő. Rusnya hideg volt és benyaltam kintről és szobailag bacikat. Orrtörlés, köhögés, hőemelkedés – ezzel sürgősen kezdeni kell valamit, mert nem fogok tudni teljes intenzitással rehabolni. Szert tettem egy elfajzott kommandós sapira, kesztyűre, valamint egy lábszárvédőre – gondoltam csizma helyett ez is megteszi.
Reggel beindultam a gyógyfürdő felé. Tök sötét volt még 7 órakor. Osontam az új gönceimben, nehogy felismerjenek és utána ujjal mutogassanak rám. Satyit jól ráhúztam a szemüvegem felső részére, válltatyó fel és indulás. Találkoztam a kórházi fekete macsekkal, nem tudtuk ki ijedjen meg jobban a másiktól. Szerencsétlen párának a hátán felállt a szőr és még az evéstől is elment a kedve. Hééé gyere már vissza, egeret akarok fogni neked, azért ilyen a szerkóm – szóltam utána. Megállt, félig megfordult és undorral a pofáján rám fújt.
Fagyos idő, óvatosan – tanulva előző csusszanásomból - bezúdultam a külső medencébe. Azt hiszem nőnek az uszonyaim, ki se akarok menni! Szinte nem láttam semmit a meleg víz párája és a reggeli köd keveredése miatt. Leültem a vízben és felnyúltam egy ködpamacsért. Gőzölgött a kezem és úgy éreztem sikerült belemarkolnom a megfoghatatlanba. Ejnye, kissé elkanyarodtam!

Van ám a szobának saját ébresztőórája! M.néni vekkere. Hajnali három órakor rikácsol, mert fel kell hívnia a lányát telefonon, hogy el ne aludjon. Ez az időpont tán az álom legmélye. Egyöntetűen örültünk. Ma vagyok itt egy hete. 5 napja alig alszom, illetve alszunk, hogy ragaszkodjam a tényekhez. E.néni nagyon beteg lett, megfázott és borzasztóan köhögött éjjelente, féltünk megfullad. Szegénykémet végül elvitték a közeli kórházba további kezelésre. Tehát reggel kikúsztam a bögrémmel forró vízért, hogy kávét kreáljak a hozottból. Nővérállomány egyik kedves képviselője rám nézett és mosolyogva megjegyezte, „lám milyen kipihent, tán buliban volt az éjjel?” Mivel a pofám sosem tudom befogni a feltett kérdésre spontán reagáltam. Vekker, hajnali háromkor ébresztő. Na de lett ám ennek folytatása! M.nénit megdorgálták. Én vagyok az első számú ellensége, aki bepanaszolta őt. Egye fene bevállaltam a bűnt mármint, hogy milyen jogon várja el tőlem, hogy egy feltett kérdésre hazugsággal válaszoljak. Nekiestek a szobatársak is. De ő csak mondta és mondta és nem értette meg, hogy nem a köz van egy emberért, hanem mindenki nyugalmáért, kényelméért kell lennünk. Mikor épp ezeket a betűket veteményezem hallottuk E.néni nagyon súlyos állapotban van…
Rémes állapotban volt már, amikor elszállították innen, de soha egyetlen rossz szót, panaszt nem hallottunk tőle. Nyugodt derű vette körbe. Hiányzik. A hitetlen imája száll érte!

Észrevehetetlenül telnek a napok. Jóformán számot se tudok adni róluk. Hihetetlen, de már két hét eltelt.

Hajnali vízibugybugyom is jól indult. Mivel csak két óra hosszát ázhatunk a gyógylében, ezért az élelmesebbje fürdőruhára veszi fel a télire valót és úgy indul el. Megtettem én is, majd a forró vizes ázás és havas lemosás, forró víz stb. váltakozása után tusolás, öltözés következett – volna! Ejha! - nézem az öltözőfülkében a tatyóm, mert hogy kebelfelfüggesztő nélkül megyek vissza a kórházba egy dolog, de télvíz idején bugyi nélkül már más! Rekordot döntöttem „betegszintű” távmenésből, úgy szaporáztam fázós ülepem alatt a lábaim. A szobában átvetkőzés és mélázás, vajon most meg-felfázás esete forog-e fenn.  

Soros ebéd valamelyike. Vizitelek a fedők alatt. Szokványos leves, ami időnként forró, vagy langyos. Második fogásnál újra a gyanakvó póker lesállást veszem fel. Van is miért! Szerintem senki tányérjába nem kerül soha efféle borzalom, répa-alma fogpiszkálós nyesedék leöntve láthatatlan pfuj ízzel. Hát ti két-, vagy négylábúból vagytok kóstoló? - itt didereg pár remekbe szabott, tökéletes kockára formázott húsdarab és külseje után rizs, na de milyen?! Ez nem barna, nem fehér, nem hántolt, nem hántolatlan, ízre behatárolhatatlan. Tán nem is rizs volt?! Tudtam én, ahogy telnek a napok a kezdeti csodaétkek tökéletes átalakuláson fognak keresztülmenni. … ráadásul egy dekát se fogytam! Én is alakulok, átrendeződöm. Derekam karcsú vonalán szaporodnak a hurkák, arcom, főként homlokom ráncai gyarapszanak, hajam szokványos kócossága felvesz egy állandó póz szobatársamnak köszönhetően. Csak tudnám, hogy a súlyos kilók hogy vándorolnak egy testen! Libikókázik a tokám a hasammal. Még az is előfordulhat, hogy a talpam lesz gömbölyű a sok menéstől.
Éjszakánként csoki illatot érzek és elindulok …. Holdkórosan haladok a folyosón és orrom jobbra, balra csápol, szagot vesz fel és tapad rá a nyomvonalra. Mindig megérkezem egy ajtóhoz és felakadok a kilincsén. Átalakulásom ilyenkor tör ki teljes egészében. Leülepszem és becsorgok az ajtó alatt küszöb nem lévén. Az az érzésem, mintha ugyanoda érkeznék! Itt sűrűsödik az illat, szinte elveszek benne, mint a ködben. Lázálom, elvonási tüneteim vannak! Azonnal ide egy tábla csokit, esetleg infúzióban is beköthetik!

Ma lekéstem a kezelésekről, emiatt csúszott mindegyik. Itt egy kis bocsi, ott egy kis bocsika, szerény vigyor, apró vállvonogatás és szende szemlesütés, hogy már bocsássák meg a bűnöm a késésekért. Utálok késni és azt, ha más várakoztat meg  – innentől kezdve a grimaszokért nincs jogom megsértődni, de sehol se botlottam ilyenbe, sőt! Ártatlan pofával megkérdeztem egyik helyen (oda épp korábban érkeztem), hogy fogadnának-e. Persze, gyere! Derékhuzigálás volt. Ennek végeztével aláírták jelenlétem és ekkor derült fény a turpisságra, illetőleg örök igazság, hogy a sietősre vett dolgok sosem nyújthatnak maradéktalan jókedvet. Holnapi kezelésre nyomultam be ma. Jót vihogtam és ahogy a szám sarkai emelkedtek a röhögéstől, a kezelőé úgy konyult le – most mi lesz?! Mi lenne, húzz egy nyilat a holnaphoz, mintha rossz helyen vésted volna alá a neved! Ezzel megoldottuk, hogy esetleges ellenőrzéskor ne ezen a bakin dőljön meg az intézmény további sorsa. Hol van a wordben vigyorjel????  

Bevállalt nullkalóriás étrendem lassan mínusz kalóriává fajul. Nem kell engem félteni, van dugi élelem a frigóban. Mezei párizsim és pudlingom dideregve várnak rám – gondoltam én naiv! Mintha kevesebben volnának a gyomorvigasztaló falatok! Más is éhes lehet – könyveltem el, de legalább szólna! Beteg betegét ne edd el, mert a vétek bűnné lesz! – mormogom korogva. Még szerencse, hogy a gyümik – alma, narancs – a kórteremben szatyorvédelmet élveznek.

Megint ifjú pasiból volt összerakva a gyogyótornászunk. Csípőtorna – újdonság számomra. Bevállalom! Nem tartozik a menetrendhez, de itt lehet rögtönözni, többet mozogni. Matrac-lepedőcsíkok, rajtuk emberkék – eddig ismert a kép. Ez sem lehet sokkal másabb, mint a derék, vagy váll-nyaktorna – morfondíroztam. Feküdjenek hanyatt, jobb láb nyújtva fel, bal kar nyújtva fel, fordítsák és így tovább. Szupi, semmi gond, ismerem már a dörgést! Feküdjenek oldalra, lábakat hashoz, a felsőt nyújtsák ki és próbáljanak körkörös mozdulatokat tenni úgy, hogy a térdek ne rogyjanak be. Mi van?! Aúúúúúúúúúúú a csípőm! Nem vagyok én rongybábú, hogy tőből csavarjam a lábaim! Na de nem csak én szenvedek, nem ám! Micsoda vigasz! Forduljanak át a másik oldalra és ugyanezeket a mozdulatokat folytassák. Nem bíííííííííírom tovább – nyögöm. Olyan izmosak lesznek a lábaim, mint a struccé – jegyzem meg! Persze, mert mindig kinevetnek! – kesergek. Álljanak fel és lazítsák el az izmaikat. Folytassuk tovább – közli hajcsárunk. Ereszkedjenek négykézlábra. Jujjuj! Ez tuti fájni fog – csúszik ki a számon – pszt! Szól rám mosolyogva az izomból összerakott. Jobb lábukat nyújtsák hátra és emeljék a mennyezet felé. Elkapja a bokám és bemutató előadást rögtönöz belőlem. Emeli, feszíti, mozgatja. Nahát ezt így is lehet csinálni? – kérdezem. Remek! Maga mozgat, én viselem – fele erő. Nem úszom meg, egyedül kell folytatnom. Meggondolom, hogy a következő csípőtornát önként bevállalom-e.

M.néni, as.Vekker néni ma megint leamortizált. Állítsam be a mobilját, mert egyelőre nem kell az ébresztés. Mikor közöltem vele, hogy a sajátomhoz se igen értek megsértődött és elkezdett piszkálódni. Hogy bezzeg így, bezzeg úgy. Éreztem, hogy vényomim önálló életre kel és erősen veri a koponyám belülről. A csodába már! Ha lúd legyen kövér. M.néni kérem hagyjon már elsüllyednem és nyugodnom a saját iszapomba! Roppant értelmesen nézett rám, nem értette, vagy nem akarta. Mérgemben bolyongtam egyet a folyosón és erősen agyaltam a hogyan továbbon. Talán éjszakára kigurítom ágyastól a folyosó végére, vagy kellene szereznem egy profi kalapácsot és azzal csendre inteni korunk találmányát. Esetleg úgy is csinálhatnék, mintha sikerült volna a rikácsprogram kivétele és lenyúlnám a SIM-kártyát éjszakára, végül kereshetnék egy szakembert. Ez utóbbit tettem. Kezemben a maroktelefonnal közelítettem potenciális áldozatom felé. Jó estét! - bájologtam, legyen szíves már vegye ki belőle a kakukkot, nem hagy aludnom.  Alany is igen-igen érdekesen lesett rám, de ráállt, hogy segít. Ilyen nincs! Mobil kikapcsolva, PIN-kód hiányában megállt a tudomány. Mikor nénikével mindezt közöltem, helyből nem kapott levegőt, elkezdett siránkozni, hogy most mi lesz, őt nem fogja senki elérni telefonon. Semmi baj – válaszoltam. A mobil öntörvényű jószág, kikapcsolt állapotban is felébreszt mindenkit hajnali háromkor. Talán ki kellene vinni az udvarra macskariasztónak. Hujjuj! Most aztán tényleg elkapáltam magam előtte! Na jó, akkor jöjjön a mentő megoldás részemről. Tüske Szimatirodája beindult. A kórlapnak van egy része, ahova beírják a hozzátartozó nevét, elérhetőségét, ezt az utat kell kövessük. Időközben behajózott a szobánkba egy másik hölgybeteg és betársult a nyomozásba. Felszabadultam, átadhattam a munkát, hiszen a megoldást a kezükbe tettem. Volt is eredménye! Forródrót füstölt, rövid időn belül PIN-kód megérkezett, remélhetőleg kakukkmadár átalussza az éjszakát, vagy hozom a kórház macskáit!
Vekkerész bocsánatot kért… még ilyet!

Szomjas vagyok, de annyit ázom kívülről, hogy félő vízköves leszek. A vízivást nem merem bevállalni. Elindultam teavadászatra. Csoda történt! Gondoltam aláfekszem a demizson csapjának, de igen hülyén néztek volna rám. Kivezethetnék egy slagot és a szobában élvezném a teázás kellemes óráit. Ott álltam és ittam, csak nyeldekeltem és mikor már a fülemen folyt ki, akkor engedtem teli a bögrém. Azért se nem hagyok senkinek! Nah, lebuktam az egyik tea tolvaj előtt. Morgott. De én legalább nyíltan tettem! Mérgében leutánzott, átment tevébe és teliszívta a púpját a nedűből. Hogy jöjjön ki belőled – átkoztam el, ülj a klotyón egy órát legalább! Azt hallottam, hogy az átok fele mindig visszaszáll a feladóra. Ez nem fog – döntöttem el, viszont a rusnya viselkedésű teázóknak van félnivalójuk.

Valahol elhagytam a névsor olvasást a szobában. E.néni kórházba került, szemköztösök haza. Pótágyasból Vekker néni lett. E.néni ágya megüresedett. Másnap új beteg került oda. Beszélt és mondta és sóhajtásnyi időre se állt le. Pedig neki van otthon kivel megosztani a gondolatait! Szemköztösök részvétüket fejezték ki távozásukkor és megígérték lélekben velem lesznek és támogatnak, erőt adnak. Hééé, hol vagytok?! Agydurranást kapok időnként. Két nap múlva eljutottam arra a pontra, hogy már nem is hallom. De ő legalább nem morgolódik senkivel! Időnként végszavazok, igen, nem, persze, hogyne felkiáltásokat szurkálok a mondatok közé. Monológ néni mégis aranyos, mert jóindulatú. Ha épp nem beszél szerényen jön-megy. Háttérzaj lett. …és háttér! Ides jó ancikám, úgy megrémültem, hogy azt hittem ültő helyemben lefordulok az ágyról, mikor betűveteményezésembe merülve megszólalt mellettem tán 3 cm-ről. Tán befeküdt a hátam mögé?! Megfordultam és gorillaként ott támaszkodott a két öklére miközben nézte, ahogy írok és megjegyezte. Milyen gyorsan írsz!

Ebéd: levesben nem csalódhatunk, a lé ugyanaz, csak a bélés más, tészta, zöldség váltakozva, ritkán vegyülnek, nem bírják egymást elviselni egy tányérban. A második! Azt hiszem holnap hegesztőszemüveget veszek fel, mert a csoda lángja szokott a fedő alól kicsapdosni. Egy libabőrös pirinyó csirkecomb reszketett zöld dimbes-dombos alapon. Meg kéne néznem mi van a halmocskák alatt. Talán egy óriási béka a saját combját kínálta fel?! Ha beledöföm a villám brekegni fog, dühében felrobban és a kórterem átmegy erdőszínbe. Micsoda stressznek vagyok kitéve!
Panaszdélutánt tartottam tegnap is, hogy nincs nasi, menzakoszton tengődöm változatlan testsúllyal. Igaz az úszógumijaim már sokkal rugalmasabban viselik, ha rájuk fekszem, nem gurulok el, hanem belelapulok. Osztályos orvosom azt hitte zugevő vagyok. Még ilyet! Megmutattam neki a fiókom! Teli van diabéteszes nápolyival és müzli szelettel, amit az ebédhez kapok. Csóválta a fejét. Na jó, tényleg nasizom, de narancsot és mandarint, ebéd helyett meggybefőttet! Lassan a kilincset fogom lerágni az ajtólapról. Igaz ma kirúgtam a hámból. Kaptam házi aszalású almát. Fincsi volt! A kb. 10-15 dkg-nyi aszalék mennyi almából készülhetett? 1.5 kg? Túl sok? Lehet, de legalább jól laktam!

Hogy én mit láttam?! Vizi balett. A teremben, ahol a medence, vízágyú, súlyfürdő van, egy légtérbe helyezték el a zuhanyozót és az úgynevezett vetkőző, öltöző részt, pár műanyag szék. Így leírva elég ramatynak tűnik, de a felszereltség kiváló, csak éppen nincs elkülönítve semmi. Lépünk be a csajokkal, hogy női vízi torna lesz, de az előttünk lévő fiúcsoport még ott volt és egyikük totál pucérsággal fogadott bennünket az ajtóban. Nahááááát – jegyeztem meg.  A csajok vigyorogtak a pasi meg elvörösödött. Koedukálttá tettük a légteret. Nem is igazán ezt akartam kihangsúlyozni az egészből. Súlyfürdő. Lóg a szerencsétlen a szeren, felakasztva, ahogy illik, a bokájára és derekára pedig súlyok vannak aggatva. Csak nyújtózzon ki a csigolya, minél messzebb egymástól, annál inkább ki tudnak potyogni a mész rögöcskék közülük.
Még meglepőbb látvány az iszappakolás. Ezt a Zsóry Fürdőben végzik. Bepofátlankodtam, mert nem hagyott nyugodni, milyen lehet. Tehát vegyünk egy priccset, letakarva lópokróc + vízhatlannal. Hoznak, mit hoznak? Odacipelnek egy vödör iszapot, ha szerencsés a beteg, akkor jó meleg és lekenik a hátán, majd közlik feküdjön hanyatt. Ezt követően a test elejét maszatolják. Rátekerik a nylont és végül egy pokrócot. Totál bábozódás! Ha viszket a szeme, v. az orra meg kell kérnie a kezelőszemélyzetet, hogy kapirgálja már meg, vagy szenvedhet 20-30 percig miatta. Ha bármely más tesztrésze készteti vakarózásra, esetleg hernyómozgást alkalmazhat. A gyanútlan néző ilyenkor a bábból egy lepkét vár előbukkanni, de csak egy erősen izzadó pofát lát. A betegek esküsznek az iszap jótékony hatására.

Ma jött két új beteg. Egyikük a férjével, külön elhelyezéssel. Ki-bejárkál hozzánk, mintha nőből volna – nem kopog, csak betép. Másik nő elhozta a konyháját. Elektromos tea-kávéfőző került elő és még valami, amit alig tudott betoloncolni az éjjeliszekrényébe - lehet szendvicssütő?! Kevesellte az egy főre jutó konnektorok számát a szobában. Szerencsére csak két napom van hátra az általam történt lerövidítésnek köszönhetően. Hiszem, hogy mindketten szobaparancsnokságra törekednek. Csendesen elvoltam két és fél hétig, nem kérek az irányításból! Most én kezdem megsajnálni a maradókat Vekker és Monológ nénit. Este, ha felkapcsoljuk a mennyezeti világítást valamelyik levadássza kapcsolót és rátenyerel – nem kell ennyi fény. Reggel – mivel még téli félhomály uralkodik mindenhol – detto ugyanez a helyzet. Vakondnak áll a világ! – jegyzem meg és kivonulok a szobából, utánam sorjázik Monológ néni és robogóját tolva Vekker néni. Be vagyok kerítve, jaj nekem! És mondják a magukét. Tényleg a robogóról elfelejtettem említést tenni! Fájnak a lábai, nehezen megy. Felajánlották neki a három, illetve négy kerékmeghajtású botot. Nehéz volt rábeszélni, mert hogy a faluban őt senki ne csodálja.

Vizes kedd és csobbanós csütörtök – e figyelemfelkeltő szlogennel hívják a fürdőbe az embereket és persze a csökkentett árú belépővel. Most sincsenek sokan. Busszal nehezen megközelíthető, mivel ritka a járat és nem jellemző, hogy minden háztartásban van autó. A betegeknek viszont remek a további bütyökáztatáshoz. A beutaltak, mikor összetalálkoznak a nem hivatalos ittlétkor, mindig egymásra vigyorognak. Nahát Te is, Maga is ideosont?

A búcsú. Letelt a rehab. ideje.  
Csúf idő van. Szeretem az esőt, de nem a télit, egy merő latyak minden. Szegény macsekok is eláztak, rémes a külsejük. Innen az ablakból látom, ahogy szárítkoznak. Olyan ducik, hogy fogyóztatni kellene őket, de hát ők mindenki macskái, rengeteg konyhájuk van. Egyik beteg nyíltan vállalja, hogy szereti őket, a másik lopva cseni oda az ételt számukra, mintha a macska szeretete bűn, vagy szégyen volna!
Dohányosok állnak a kapu előtt ki pizsamában, köntösben, ki téli ruházatban. Egy közös bennük, a függőség. Egyik puhatalpú dörgölőzik, eltolja a láb. Újra próbálkozik, a fogadtatás ugyanaz. Nem adja fel, megy a másikhoz és ott társra lel. Kap simogatást és pár jó szót. Ezzel megelégszik és visszamegy a helyére mosakodni. Ezeket macskákat még nem hallottam vernyákolni, sosem éhesek. Tán még verekedni is kövérek! Elképzelem, ahogy a két szőrgombóc egymásnak sétál mérgelődve - mert ugye ugrani nem lehet ilyen súllyal - és együtt billennek fel, kilapulva. Placcs és ezzel vége a cicaboxnak. A mérkőzés után megrázzák a bundájukat, egymásra fújnak és elgurulnak.  
A járdán sétálók, bicegők, könnyen és nehezen lépdelők teszik esti, elalvás előtti körútjukat.

…egy kis „visszaemlékezés”
Nővérkék éjszaka előtti körútja. Betegszámlálás, óhaj, sóhaj, kérés, kinek mi a gondja és körbejárják a szobákat. Én első éjszaka az Óriásmacimat és ágybéli társait kértem, de nem osztoztak a bánatomban és kérésem nem teljesült. Balu macival (a szerencsés kiválasztottal, aki elkísért túrámra) megtárgyaltuk, átbeszéltük és arra a megállapításra jutottunk, hogy időnként kell a különhálás, annál nagyobb az öröm visszatéréskor. Megint disznóságot követtem el (tavaly is megtettem), eldugtam az óriás alvómacim az unokám elöl. Az alvóbandám szent, tabu. Unokámnak (most már kettő!) tele van a szobája mindenféle plüssállattal, elvannak az enyémek nélkül. Még ide tartozik, hogy Balu maci meglógott és alig találtam rá. Mindenki hisz valamilyen babonában. Én is, de még gyártani is tudok! Tavaly velem volt, idén is el kellett kísérjen. Kétségbe voltam esve, hogy nincs meg. Egy tatyó alján lapított szegénykém. Abban az időben bujdokolhatott el, amikor megkaptam az újabb ágyast Mobilmaci személyében, azt pedig emiatt már nem is vehette észre, hogy újabb plüssel gyarapodtam, a Fülessel! Hol is tartottam?! Nagyon elkanyarodtam az eredeti témától.

…és következzen Tüske pletyije!
Reggel a nappalos ápolónőknek átadja az éjszakás az osztályt, beszámol a történtekről, ha volt! De hát mindig van! Minden szoba rendelkezik egyedpéldánnyal.
Vekker néni lassan már kiköltözik a folyosó végén lévő társalgóba mobilostól.
Szemben lévő szobában minden éjjel fél egy magasságában egy nőbeteg bevonul a fürdőszobába (a kórteremből lett leválasztva, azon keresztül megközelíthető) és nekiáll enni. Csörög, zörög, szeletel, csámcsog, pakol, csomagol, csoszog, majd ezek végeztével elkezd mosni. Bugyi és egyebek lavórba, zuhany teljes hangerővel, hagy öböljön jól ki a ruhanemű. Elmondások alapján írtam ezt le, de mintha ott volnék szenvedő alanyként.
Másik szobában cuppogós bácsi van. A bérelt fogazatát igazgatja éjjelente a nyelvével. Nappal nem hallik, mivel mindig van háttérzaj, olyankor csak látványosság. Csücsörítéstől kezdve az egész ajak beszippantásáig bármire képes az arcizomzata.  Mikor már a bagoly is erősen leereszti a szemhéját szuper lehet a csócsáló hang.
Következő szoba fala biztosan duplán szigetelt, mert az élménybeszámoló hangorkánt sugall. Hajtogatom én ezerrel, hogy a nők hortyognak, a férfiak horkolnak. Itt megdőlt a mondásom alapja. Egy anyóka bármilyen pózban tud horkolni! Amilyen pici, olyan erővel tódul ki a szájából a levegő. Hajnalban felkel és motyogósan suttogóra vett hangon panaszolja, ki van száradva a szája.
Önkéntes éjszakai őrjáratot vállalók is vannak, akik nem tudnak aludni és szinte megállás nélkül róják a köröket a folyosókon. Nem összetévesztendő egyikük sem szellemmel! Ezek képesek a folyosón hangosan beszélgetni, nevetni, hogy aki aludna, se tudjon. Nappal meg felborulnak az álmosságtól.
Idős házaspár – kézen fogva sétálnak. Külön elhelyezésben vannak, mert nem tudták az egyszobás anyagi részét felvállalni. Reggelente leülnek a tévészobában kávézni, majd együtt indulnak a kezelésekre. Ebédkor jó étvágyat kívánva elköszönnek, hogy a csendes pihenő után találkozzanak. Este ugyanez, csak valahogy bensőségesebb. Mintha attól félnének, hogy a másik szobában egy reggel egyikük nem ébred fel. Évtizedek együvé tartozása, harmónia.
Még van három szoba, ami kétágyas. Általában házaspárok veszik igénybe, de most az egyikben először apa és lánya, majd csere után veje volt. Igen érdekes egy figura. Bár a „nagyfejű” címet odaítéltük mindhármuknak, mégis ő lehet a főfej. Ez álladóan távbeszél és igazgat, mindenhez van hozzáfűzni valója, bárki bármit mond kijavítja, beleszól és kéretlen folytatja a témát.
Második kétágyasban két pasi üdül. Igazi izom kommandósok, nekik biztos nem fáj semmijük, viszont nagyon jól tudnak éjjel visszaosonni a szobájukba és másnaposnak lenni.
Harmadikban házaspár, tavalyi ismerősök. Szemköztössel és velük römiztem.
Ne gondolja senki, hogy itt van üres szoba! Állandó teltház jellemző az intézetre. A folyosó másik oldalát nem interjúvoltam meg, mintha más világ lenne.
Kiváncsi volnék rólam mi hírlik reggelente! Biztos azt csámcsogják a népek, hogy ebédkor sajthegyekről álmodozom. Tán egér is voltam előző életeim egyikében.

-Tüske-