Csak egy esélyt kapott
sorban állt és várakozott
a kenyeret nem adják csak úgy,
azért tenni is kell
lehajtott fővel kérni, szemlesütve,
s mikor átadják, se nézni fel
az felszólítás, adj még ennem!
Köszönni a jelent
mosolygó arccal, borús szemmel
tenyér lefele hajlik,
váll roskad, térd remeg
hol a bűnös, van-e egyáltalán?!
Fázósan topog,
türelmetlenség tűnőben
talán odaér és jut a kendőbe.
Az étekhozót jutalom várja
hálás, pirinyó szemek
fakó arcbőrrel fekszik a gyermek
szív hasad, lélek reped
volt, hogy futhatott,
de botlása miatt mára roncs.
Hol a határ, mit átléphet?
Ki szabja meg, hogy mi merre?
Láz, fogkoccantó ridegség
anyja öleli, dajkálja keblén.
Az ajtó sosem nyílik ki,
orvosság híján halódik,
de még élteti a remény,
a hajszolt világ kényszerítése
beűz valakit,
s kézen fogva mennek a hídig.
Végre átléphetett!
Sorstársai nézik, újabb áldozat.
Báránybőrbe bújt farkas rágta
kincseit szorongatja,
kicsiny kezéből pereg ki az idő,
homokká lett víg esztendő
folyama sűrűsödik mocsokkal,
zúzalékon súrlódik, tisztul,
porszemcsék csillannak.
A gyermek hite, ereje töretlen
szülejét vigasztalja
erőlteti a jóra, bíztatja:
látod jó anyám, ott fenn az égen
az a mi csillagunk,
ha alszunk fénye rajtunk
és nem is hideg, dehogy!
Fénycsillag a jókért ragyog
üldöztetésünk, rossz napok
a sok keserűség, borzalom
hidd el véget ér!
Fázunk, kérlek csillag maradj,
ártatlanokat melegíts még hajnalon,
s a sötét múlásakor adj át a fénynek,
a nappal sugarának, az éltetőnek.
Kezünk összekulcsolva jó anyámmal
irgalmat kérek neki, s nekem békét,
hogy nem szenved több kínt.


-Tüske-