Gyászolom a fényt

Indulok sötét utamra temetni fényem,
zokogok mert elveszik tőlem,
a fájdalom nem tud kitörni lelkemből,
Szaggat, tép - én is meghalok vele.

Gyászolom a reményt, gyászolom a fényt,
Reménysugárrá változtál - adtad a hangod,
Remegve vártam, hogy szólj hozzám,
Nem tetted, s elvetted!
Miért?! Mire e bánat, hogy át kell élnem
Szörnyű érzését és lehet múlandó,
De én most érzem! Most fáj és nincs reményem.

Elszállt - pedig, hogy átnyújtottam volna a fény felé!
Jövője nem ezt írta meg......
Vétlenségem ellenére is hasogat, kínoz, gyötör a bűntudat,
Hogy nem tudtam megakadályozni e szörnyűséget,
Hiába húztam-vontam idejét, eljött a nap és elvesztem.
Sírja a lelkemben, virággal borítom emlékét, kicsiny Óriás Ő,
meghal a remény.

Hallom hangját, hogy gyászol engem Ő is,
vígasztalva fogja kezem ezután is mindig,
csendesíti fájdalmam rövid emléke,
mely felért egy emberöltővel és mégis röpkévé lett.


És átadom a fénynek

Sétálok, kerülgetem a kikerülhetetlent. Tekintetem állandóan a furcsaságokon. Egy-kettő, egy-kettő tovább. Haladok. Mélázom, nem tudom az érzést megfogalmazni, fura. Valami történni fog.
Megvilágosodás
Később - napok, hetek múlva? Új illat van a levegőben, szimatolom, érzem a változást. Hová tegyem, mi ez? És megtudom, nem vagyok egyedül!
Várakozás
Ez jó, minden más színt kap, még a szellő is ragyog. Ragyog bennem a Ő, a Fény.Kiváncsiság
Milyen érzés lehet Neki? Jól érzi magát? Elegendő az élelme, kényelme, a társaságom?
Idő
Az időt elkapom, megragadom, nem engedem, megállítanám. Ezt az érzést örökké érezni szeretném. Érzem Őt. Nem hagy aludni, helyet kér, sőt követel Kívánja a foglalkozást. Simogatom - elúszik, utána nyúlok - megint el, játszik. Tapintom Őt.
Változás
Fészkelődik, tágítaná a helyét. Ébresztget. Óvatosan teszi, tudja fáradok, védelmez önmagától. Csiklandozza a bensőm, a lelkem, a szívem.
Hatalmas vagyok, duzzadok, bitorlom a teret. Enyém a világ összes színe!
Félelem
Sikít a mozdulatlanság. Mi történt?! Nem érzem, nem jelez. Rohanás. Segítsenek rajta, ez nem történhet meg!
Megnyugvás
Elfáradt, sokat alszik. Készülődik. Nem hagyhat el, érezni akarom még sokáig, addig biztonságban van. A külvilág számos veszélye várja, ahol nem tudom megvédeni.

.....és átadom a Fénynek!

Fájdalmaim vannak. Elviselhetetlennek érzem. Már itt az idő?! Az nem lehet, hiszen alig volt velem! Hogy fogok vigyázni rá, ha nem érzem mozdulatát?!
És elindul fájón, majd lenyugszik és újra kezdi és megint, és megint, majd hirtelen elcsitul minden. Elmúlik a kín. Süvítő hangorkánként hallom a csendet. Baj van! Rohanó lábak zaja, emberek rémült hangja. Adják ide a kezembe! Majd, mint a patakból minden átmenet nélkül megszülető zuhatag hangja olyan erővel felsír. A hangja csodálatos,
erős, bíztató.