A csiga bandukol a lombkoronán, majd a fáról lejutva

találkozik a tücsökkel, ki a fűben muzsikál.

Egymást túllicitálva, összeakaszkodva versengnek,

kié a rabság, kié a szabadság?

A tücsök meztelen, mégse fázik, nincs röghöz kötve,

erdő-mező szerte barátok és ellenség veszi körbe.

Eső, napfény kedvét deríti szüntelen,

nincs hazája, övé a világ kereke.

A tücsök csak muzsikál…..

A csiga állandóan fázik, bár háza melengeti,

mindig reszket annak falán látható repedésein.

Megunva az örökös bajlódást és kínt,

egyszer csak a csiga nem tolatott –

szembefordult kapujával a külvilágot otthagyván,

úgy döntött többé a csíkot nem húzza maga után.

Búcsút intett, bekúszott és a spirálban sírdogált,

fény nem jutott be, mivel hátat fordított már.

A tücsök meg csak muzsikál….....

Rá is kiáltottak az állatok:

Te Tücsök! A fene a jó dolgod,

hogy még ilyenkor is csak szórakozol!

Tücsök, ki komája mindenkinek – válaszolt:

Kérem én erre vagyok teremtve, ne bántsatok,

megfelelni mindenkinek nem tudok!

A bosszankodók összenéztek:

Igaza van! – a zenéje kedves,

ő maga barátságos, senkit sem bánt,

és a csiga oldja meg egyedül a gondját.

Tücsök muzsikálj!

Szegény csiga vaksin fülel,

Remeg kicsiny szíve,

menne már, de kifele út csak befele vezet,

mit eltorlaszolt a zokogástól remegő teste.

A tücsök még mindig muzsikál…..

Egyszer csak felkiált:

Te Csiga! Nyitottam ablakot, új ajtót a házadon

gyere és nézz ki, bújj elő – most!

A csiga a maga által húzott csíkon visszafelé csúszik,

rákként tolatva gőzmozdonyként sivít,

eregeti felgyülemlett mérges gőzét,

már nem keresi a magányt,

de bánatában összetöpörödött teste nem lát ki háza ablakán

és az új ajtót sem látja,

eltakarja a fényt könnye homálya,

menne a napra szárogatná,

de morc kedve nem nyitja a zárt.

A tücsök muzsikál.

-Tüske-