A reggel

álmom volt, hogy mi? elfelejtettem
éjszaka sokszor felébredtem
tekeregtem paplan alatt, fölött
kispárnám kínjában jókat nyögött
megreptetett alvó macim lett ágyelőm
reggel puha testére lépvén furdalt a bánat
dédelgetve sántikálós hajnaltáncot jártam
vonz a gyűrt ágy, hív álomhatár
szobámba botorkál friss szellő
elszédül kába szememtől
pilláim emelgeti, majd feladja
csendben leül ágysarokra,
mérgében álommaradékom feldúlja
röptet hideg víz alá, didergésem gúny tárgya
reszketsz? bezzeg álmodban kitakaróztál
prüszkölsz, mint csikó dérfűt szaglán'
ébredj és menj már, légy üde
ágyadon kívül is ugrándozz örömödben
óha' miféle ébresztő ez, kesergek megilletődve
kávé, reggeli? majd megyek, ha felébredtem,
engedély nélkül folytatom paplanmenekvésem
még van egy kis időm átbeszélni emlékálmom
alvó macim megbékélve hallgatja párnámon
horkol, nem csoda ilyen éjszaka után
fáj minden tagja esése, léptem nyomán
majd én vigyázok rád, te meg én rám
kettőnknek nincs másunk, a miénk
mit a földön testünkkel betakarunk
lennék gyermek és cipelném magammal
reptetném, elkapnám jókat kuncogva
vége a gyermekkornak, várom a következőt
mikor a kacsa, a katéter lesz a megváltó eszköz
reszkető kezem bottal hadonászó, fogak után matató
de a macim mindig ott lesz!
egyetlen igaz barát, csendes, türelmes
megkopva, törve, mint én, ráncok alatt tűnve
sosem volt szépség, csupán kirívó szellő
üres a helyem, új vénséget hoz a teremőr

...utolsó óráit szépíti mackóm,
kit hátrahagytam önzetlen
gombszemében benne holt lelkem
poros teste, elporladt enyém'
bárki kézbe foghat, éltem, halálom
elkésett ölelésbe menekvés
érinthetetlen voltam, s lettem

sokadik szellőéletem élem!

Sóhaj

barátomat vesztettem utam járván,
néha visszanéztem, árnyéka vetült rám
ólomsúllyal nehezedett lelkemre
ráztam volna le, de tapadt, fogva tartott,
mit hittem koloncnak, ragaszkodása volt
jöttek a miértek!, azok a kínzó, fájó kérdések
minél távolabb mentem, annál közelebb éreztem
húzott, vonszolt a kérdőjel a szemében
arcán a ború ránca mélyült, keserű könnycseppek
porba hulltak, a távolság szakadékká vált
megállj-t kiált utolsó sóhaja, híd pillérjéről rántott vissza
még ekkor is csak rám figyelt, védelmezett
halotti lepel, fájdalomgyászorkán

él,
még sincs visszaút