Búcsúztatom az őszt, álomra hajtom fejem
hosszú szendergésem veszi kezdetét, napfény sem ébreszt
sosem voltam e földön valóság, hólepel alatt burjánzó vágy
megdermedt hajtóerő, testem kövül, pislákoló élni akarás.

Érintést érzek, lazul a föld, nyiladozom, bújnék elő,
fagyos levegő, hajnalonként röffenő hangorkán
sápadt dél, kormos éj, cseppen az olvadó istenkéj
fentiek könnye pereg, szivárogva sistereg testemen
tüzel a vágy újra kijutnom, szabadságot akarok
azt a mindenen túlit, csak növekedni, fénnyel dalolni
bőröm nyújtani, törzsem vastagítani,
vágyom, szirom bensőmben méhet nyalakodni,
levelemen selymes hernyótapintást,
látnám hajtásaimon aranyló pókfonál hintáz,
ágamon madársereg csiripelő csőrcsatáját.

Egy nap erősre nevelt csemetéimnek helyem átadom
jönnek értem, a fűrész karcos hangja belém hatol
nem bánom, hiszen látom sorsom folyamát
faragott bútorként tolnak gyermek, felnőtt alá.
Leszek nászágy, paraván, a vágy tanúja
ringó bölcső, gyermekdal hallgatója
oltáron faragvány, intarzia ajtó lapján
térdeplő, fejtartó- imádságos könyvtartó.
Mindent elértem, vágyam beteljesült
születtem, s éltem elcsendesült.
Most rajtam a sor, hogy nézzem a növekedést
botladozó gyermekléptek, csattanó sarokvég,
mélyembe akasztott báli ruha, selyem nyakkendő
fiókomban rékli, megannyi kising, pólya, keszkenő.

Ajtónyitáskor szellő érinti testem, sóhajom száll
szemem az erdő felé fordul, hol ifjúságom járt.
Mint minden halandónak, a búcsú nekem is fáj
éjszakánként reccsenek, ruhatépő szálkás szarkaláb
végem elér holnapra, kandallóban melegszem
gyertyalángnál tüzem elé ül az éj szelleme.
Parázslom, alig-alig vibrál testem, kihunyóban lelkem,
emlékezem.
Kicsi voltam, mikor mellettem eldőlt az óriástölgy
Zuhanás, rikoltás, szélsusogás, gyászolt a táj.
Növekedtem, s alant sok élet járt, emberek, állatok
kéz a kézben andalgott, botra támaszkodva fújtatott,
riadtan megugrott, törzsemen harkály dobolt.
Azóta ezernyi facsemete növekszik, sátorlombjuk hűsít
támaszt adnak a fáradt hátnak, lakóhelyet kismadárnak,
követik utam, ringatnak, rejtenek, lobognak, parázslanak
útjuk vége,
kéményben nyújtózó fasóhaj.