Kőlobogó

S lássátok a lobogót, melyet barátok sóhajai dermesztettek
mily büszkén tartja magát a viharos szélben
időnként forog, megperdül, csikorog tengelyén
sosem megy, örök állandó, csak szellőket cserélget.
Fenn a magasban, nézze mindenki, csillog-villog, kérkedik
mily szép vagyok, mennyire más, mint a többi
megtehetem hogy szellőim cserélgessem, elviselik
a folyó, mit Rubikonnak neveztek, megváltoztatta a történelmet.
Ha ott és akkor megáll a vezér, talán a tegnap, s a jövő nem fullad vérbe,
hanem tovább csobban az éltető víz medrében, partján barátfák növekednének
karcsú, védtelen törzsük egyre erősebb védelmet jelentenének, szellőfonatok
csak így maradhatnak fenn, volnának világunk legerősebb köteléke.

Sziklaszellők

Babérosok és a stabil piedesztán ülők mily sokszor megfogalmazták a barátság lényegét.
Távol álljon tőlem, hogy ostobán indigózzam őket.

Barátom, kérlek nézz rám, szeretném, ha tudnád mi az, ami melletted tart!
Lépten nyomon beleakadok a hibáidba, de számomra ezek csillagok, miknek fénye ragyog,
látom, hogy mennyire erősen próbálkozol jobbnak, s barátságom megtartásáért igaznak lenned.
Hidd el, nekem nem kell megfelelned! Mikor megismertelek elfogadtam hibáid, azokban látom hited,

mi tán sosem volt, valahol, valamikor elveszthetted, de tudnod kell mégis rendelkezel vele.
Mi a barátság? Honnét tudhatnám én azt?! Csak vagyok benne életedben, egy a sorban
azon kevés kőszikla, melyet orkán sem porlaszthat el soha!
Néha lepattintasz belőlem egy darabot, megremegek, talán' nem törsz össze végleg,
talán'' szükséged van barátokra, ne légy egyedül, ne élj magányosan, örökre
választjuk ezeket a szenteket', bár gyarlók ők is, mégse mennek el, ha testüket tördeled
kitartásukban az erő, a hit, a szeretet és ezek akaratod ellenére megvédenek
és, hogy szellőként bánsz a kősziklákkal, hajigálod őket el? mutatja rájuk szükséged.
Mondd hát el hitetlen imád értük, a sziklaszellőkért!