Érintettél nyelveddel felhőt,
belesimultál a mélyébe?
voltál illékony pára, bőrön fénycsillám?

Tudod mi a gyomorfájás,
ugrált a szíved dobbanás helyett,
......és a torkod szorult már el?

Remegett a kezed az izgalomtól
és verte veríték a várakozástól,
...esetleg megroggyant a térded a látványtól?

Kapkodtál levegő után mély lélegzet helyett,
és a fuldoklást örömként élted meg,
mert képzeleted felvillantotta az örök életet?

Süppedj el az álomba, hisz megteheted
ég veled világ, ég veletek fények,
mikor alámerülsz nézz fel, ne integess!

Időnként térj vissza, nézz körül mit hagytál itt
egy szeletet a világból, egy csipetet a gondból
embereket - emlékezve megremegnek.

...és a folyó felett repkedő kérészeket
születés-szerelem-halál, egy nap az életük,
nekik nincs visszaút, örök álomban élsz.

Ezzel szembesülve menekülsz,
lépteid akadoznak, szemed könnyben ázik
megint búcsúzol, segítséget kérsz.

Mentőkötél lehet a felkelő nap és nyugvása,
gyermek keze a válladon,
a gerlepár beszélgetése a szemközti faágon!

-Tüske-