Tüske
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Csodálkozva hajolt előre fektéből, lábai közé nézett – szemei kikerekedtek, szája a meglepetéstől nyitva – megszületett! Mintha kívülálló lett volna eddig, a kilenc hónap és a vajúdás ideje eltörlődött, csak a MOST van!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
…….és felsírt az új élet. Fél, ismeretlen minden, nem érzi a megszokottat, ami eddig átölelte. Kicsiny törékeny teste, ahogy világunk befogadta, hatalmasnak tűnt. Ujjongó hangok, könnytől csillogó tekintetek kereszttüzébe került. Pöttöm és mekkora ereje van! A megszületése is csoda. hát még a napról napra látható fejlődése, aminek tanúja lehetek.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szeretném, hogy bárki megélhesse az apró kezek érintését, a szuszogását, az illatát. Az etetés izgalmát, a fürdetést, hogy nem féli a vizet, hanem megnyugszik benne. Az öltöztetés keserédes kínlódós öröme. Ahogy rád tekint bizalommal és mosolyra húzódik a kis szája. A sírása kezdetben, majd ahogy növekszik és értelme fejlődik a nevetése – ez mind-mind zene. A mozgása, kezek-lábak kalimpálása, a piciny ujjak szorítása. Az első testfordulás, a felülés, a kúszás, a „négykézlábas” masírozás, feltérdelés, felállás és végül az elindulás! Repül, viszik a kis lábai rohanvást és büszke, boldog, hogy elesés nélkül odaér a célhoz.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egyszer csak rémült sírás hallatszott a babakocsiból. Odafordultam azt láttam, hogy egy manósipka rúgkapál ott dühösen. A divatos fejfedő majd „derékig” lecsúszott a gyerekre, aki ezáltal kényszer illegalitásba vonult. Nem szereti a sötétséget ez máris kiderült, mert amint kiszabadítottam megnyugodott
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
.Fiam és Kiskukac esete......Fiam volt tegnap a bébicsősz - dinnyevásárt eszközölt a család azon oldala, aminek Kiskukac köszönheti létét – és mire hazaértem tisztába is tette, megitatta és ahogy beléptem az ajtón 5 pontos dobással átpasszolta nekem. Én pedig, mint igazi focista hónom alá kaptam és futottam vele megnézni a kaktuszokat, mert az mindennapos elfoglaltságunk és mióta ezt tesszük - születése óta - jobban növögetnek. Már mindkét kezéről a "kapd be ujj”át be tudja venni a szájába. Miként fogalmam sincs, nekem nem sikerül, pedig bizisten próbáltam. Igaz rövidített ujjakkal, mivel az Övé is olyan kis kurta.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
És a csodába is már megint elvesztettem Őkelmét. Annyira vigyáztam rá és mégis! Fogtam és tartottam, mert "adás" volt és hirtelen eltűnt. A két pirinyó kezét megtaláltam, de a többi részét?! Hát az kérem a pólya alján csücsült. Ott aranyosak ám a babák! Nézett fel rám a csodálkozó szemeivel, ráncolta a homlokát - gondolom nem értette a hirtelen terepváltozás okát. Kiröhögtem, megsértődött, de most nem sírt, hanem elhúzta a száját, miután kihorgásztam adtam rögtön hatalmas nagyiféle pusszancsokat a pofácskájára.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
A kutyák-macskák, fecskék a csodájára járnak, ha levisszük levegőzni. Azt az átkozott gólyát nem győzöm elhessenteni, mert mindig benéz az udvarra a lámpaoszlop tetejéről. Már lejárt az ideje, vagy mégse?! Megbeszéltem Kiskukaccal, amint leszakad az anyja kebleiről megyünk sihával és Ő lesz a Kisbőrönd. Ez már csak így fog működni, a nagyi lenyúlja időnként a kölköt és viszi a hátán országszerte.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Na tessék, nesze neked nagyi! Fürdetés! Jó-jó, de semmi sincs hozzá. Fiam futás át a cuccokért. Bébi kád ide véled! Gyermekem hozza és közben vigyorog, miénk a pöttöm és pancsolhatunk vele, míg meg nem unja. Még mindig hiányzik valami és ez így ment, mígnem legkisebbikem bemondta az unalmast. Most már elég! – közölte lefáradva a két lakás közti táv több ezredik megtételekor, nem igaz, hogy nem tudod, mi kell egy gyerekfürdetéshez?! Tényleg, mintha én is keresztülestem volna ezeken a dolgokon, de oly rég volt! Úgy nézem minden egyben van az úszáshoz. Szereti a vizet, néma csendben tűri, hogy gyönyörködve mosdatjuk. Talán elég, hiszen lassan vízköves lesz! Kérem a fürdőlepedőt! Furcsán ismerős darab, lehet a lányom átvitte magához és így került vissza hozzám?! Nem gond, beletekerem prüntyőkét és morgolódom, hogy nem fogja a vizet a textil. Azért nem adom fel egykönnyen, de mi lett a gyerekből?! Uram Teremtőm! Csupa zöld pihe tetőtől talpig. És beugrott. A dédi vette, de az első használatnál ráébredt semmit sem ér, maximum lábtörlő rongynak való és nekem adta további vidéki használatra. De hogy keveredett a lányomhoz? A világ 30. csodája (majdnem az összes többi is nálunk található). Hát nem sok gyerek mondhatja el magáról, hogy a lábtörlőbe hempergették fürdetés után!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szinte hallom, ami lezajlik benne. Állok előtte és magyarázom a bizonyítványom, hogy én vagyok a nagyid, aki imád és szeret és rögvest megesz. Elkámpicsorodik, jaj neeeeeeeeeee, csak ezt ne! Kérlek szépen ne sírj, mert attól hidegrázást kapok, inkább magamra növesztelek, mint az anyád és hordlak-viszlek naphosszat. Na szép! Az első percben megmondtam, hogy mit lehet és mit nem egy gyerekkel. Hát ezt nem! Még hogy kézben, emberen növögessen éveken keresztül?! Most pedig mi történik?! – az. Kézben és emberen növöget, gyarapszik. De én tudom, hogy alapból nem ilyen egy kölyök se! Meg vagyok győződve róla, hogy ez a selejtes termék csupán a véletlen műveként kerülhetett családom berkeibe. Mégsem véletlen? Akkor nem selejtes, hanem az én pirinyó Unokám!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elromlott a kapcsolója, forgatom, tekerem semmi reagálás. Csak a folyamatos óbégatás. Nem értem, pedig tudom, hogy az előbb még jó volt. Mi történhetett?! Nahát kérem ezzel kellett volna kezdeni, hogy nem elég két perc alatt 1x tisztába tenni, hanem újra és újra. A csodába már! Hiszen most meg beletapicskolt derekilag. Jézusom! Úgy nézem, mintha a tarkója is trutyós lenne. Na ezt lássa meg valaki! No hiszen, kit érdekel, különben is a fürdő messzebb van, mint a mosogató és csak két tányér vigyorog benne, hamar ki velük! Na, popómosdatás elvégezve. Óh, hogy az a……….., nincs itt a fürdőlepedő, sebaj! Elő egy tiszta konyharuhával az is megteszi alkalomadtán és senki se látja, örök titok marad.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Boldog vagyok, mert babacsősz lettem. Sír….mit sír, üvölt és lehet levegőt sem vesz?! Mintha lilulna a feje, vagy inkább kéklik? De most nálam van. Eldöntöm, hogy majd én megmutatom a gyereknevelést. Nem lesz kézben csak etetés, fürdetés és egyéb túlélést elősegítő tevékenységek alkalmából. Aha, hát persze!
Na jó kezdjük az elején. Éhes, szomjas, tiszta a bilibe csavart popsija, röfiztetés, pocak simogatás, egész testre terjedő babamasszázs és vége hossza sincs az eszembe jutó dolgoknak, amik egy apróság életét megkeseríthetik. De egyszer elfogy a repertoárban szereplő összes probléma és leteszem az ágyba. Na nem, nem hagyom magam befolyásolni holmi bébiféle könyörgéssel. Azért is kivárok. Várok. Nem bírom, ilyen nincs, hogy egy pillantásnál alig nagyobb emberkéből ekkora hang jöjjön elő! Hozzá képest Pavarotti lábujjhegyen adja elő az áriáit.
Második nekifutás és kezdem elölről. Kukucs a pelusba, orromon a gyerek fenekével megállapítom, hogy semmi utótermék. Felhajítom a vállamra és megyünk kaktusznézőbe, hátha közben a büffancs áldásos megkönnyebbülése eléri gyomrát. Elérte. És elérte a környezetet is („dézsavu” érzésem van, mintha már ez egyszer megtörtént volna a munkahelyemen is), vállam, nyakam beterítve az anyatej összesűrűsödöttségével. Pfuj! Na ne sértődj már meg, igazad van, nem tehetsz róla, de akkor is szólhattál volna, hogy hoppá nagyi ugorj oldalast a sugár elől. Megnyugszik, majd én is fogok, amint magamat is tisztáztam. Leteszem.
Na végre csend van………nincs. Elképesztő! Nehogy már kifogjon rajtam egy pelenkabajnok?! Nem veszem fel, nem én! Távozom a konyha felé, csak üvölts, sírj, ordíts, nem fogsz meghatni. SOS akárki! Most nézzétek meg mi történt! Felveszem és elhallgat. Rám néz a bogyó szemeivel és vizslat. Látom ám, hogy tesztel a kisöreg, de nem vagyok én mai csirke! Tudod mit?! Én is tesztellek! Újra le. A hangjától remegnek az ablaktáblák. Muszáj felvenni, még az üveges képes és riadóztatja a biztosítót, hogy direkt csinálom a kárt.
Elhallgat újból. Lehet rossz benne valami mégiscsak?! Vissza kéne vinni, cseréljék ki. Biztosítékhiba, esetleg nem jól szelel, vagy nő a foga? Két hónaposan?! Hát tőle még ez is kitelik! Direkt csinálja, ki akar készíteni.
Jééééééé, elhallgatott. Végre KO-zta magát. Pihi van minden szinten. Nyugszom én is ….kemény 5 percig. Kezdi elölről. Tudtam, hogy csak erőt gyűjtött a folytatáshoz! Felveszem. Khm, elhallgatott. Mondom én, hogy provokál! Megharagszom és közlöm: gyere ki az udvarra, majd megbeszéljük ki az úr a házban! Rám mosolyog! Végem! Olvadozom, hahó emberek rám vigyorgott az unokám és igenis tudatosan tette! Na maradjon köztünk, hogy láttam a szeme csillogásán kiröhögött, de megbocsátom. Ő az én unokám!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!