Peregnek a sárga szemek, majd zsinórra kerülnek
nyakék lesz belőlük, s viselőjének melege,
Tudni kell róla - él!
Minden szem egy álmot rejt
éjszakában feléled és vágyakat ismétel
szem szemezget szemeket.
Nappal kissé sötétül, árnyalja tudását
egy kéz van rajta örökösen, időnként kettő
fázós ujjak matatják a melengető pergőt.
Apró sárgásbarna, enyhén világos, némelyik sötétebb
mindben erezet, sejtetik az évezredet
medáljában maga az élet kapott helyet.
Ha lekerül a nyakról helyén hidegség van
nem mindegy ki viseli, valakit dermeszt hűse
a szemek visszavágynak éltetőjükre.
Együtt lélegzik test és a borostyán
csillog, ragyog, időnként opál
könnye fának, ékessége hordozójának. |