mi oly gyenge mégis, mert csak a düh élteti, a mosoly megtöri.

Karom kitárva várlak – szeretlek – gyengülj, hogy ölelhesselek.

Szellővé csitultál, hízelegve cirógatsz, remegsz.

Megpróbálsz elfújni, majd óvatosan felkapsz, álomba röpítesz. Álmodom.

Mégiscsak ostoba dolog, de nem emlékszem rád. Ki vagy? Megálmodtalak?

Pihenj meg. Csendesülj végre szellővé, keresd a helyed.

.....és újult erővel, de kedvesen - keress meg.