Magányra ítélte népe, örök sötétre
királyi hadvezérét, ki fennhéjázó orrot viselt
cipelte ezt büszkén, mintha csodatevő volna
szaglószervét időnként toronyban hordta.

De eljött az idő, mikor alábbhagyott a kedve
támadó seregek leptél el a hazai vidéket,
rémületében palotája pincéjében bujdokolt,
de oda is lecipeltette a tükreit, kicsit és nagyot.

Szolgálói és addig hű követői megharagudtak,
s önkéntes tömlöcének ablakaira zsalut raktak.
Most lesd magad népednek gyáva vezére
tapogasd az orrod örök éjnek idejében!

Védekeztek vezérük nélkül hősiesen,
bátorságukra győzelmi tort ültek.
Lassan elcsitult a csatazaj, megpihentek az emberek,
de még ekkor is azon tanakodtak, mire kell a sok tükörüveg.

Másnap aztán választás elé állították.
Trónjáról lemond örökre és tükreire leplet tesz,
vagy visszatér a sötétbe és orra sose jut fényre -
büntetésből rátestálták a Toronyorr címet!

Azóta tudjuk, hogy a fennhordott orr kevélységet takar,
de elég egy fricska és a flegma bátorság elinal!

-Tüske-