Egy meghívásra reagálva

Rengeteg kérdésem van, sokan nem szeretnek válaszolni, mert piszkálódásnak gondolják, pedig csak tisztázni szeretném a meghívód miértjét!

Emlékszem rád. Valamelyik internetes, amatőr irodalmi honlapon ismertelek meg, majd az élet elválasztotta utunk. Évek óta nem tudok rólad és rólam sincs híred, majd rám találtál egy közösségi oldalon és meghívót küldtél, legyek a barátod.
Mondd, miért legyek a barátod?
Tudod-e valójában ki vagyok, hogy telnek a napjaim? Ami még él az emlékeimben, fakó, halovánnyá vált mondatok, életedből egy-két szelet.
Semmit nem tudok rólad!
Mondd, miért legyek a barátod?
Barátságok nem az égben köttetnek. Talán mint Teremtéskor, por és víz, két elme összeölelkezése, a földön. Hosszú időnek kell eltelni, mire úgy érzem, hogy én tényleg a barátja vagyok valakinek. De én rossz barát vagyok! Bár mindig figyelek a barátaimra, de ennek ritkán adom a jelét. Van, hogy napokig hallgatok, esetleg eltűnök innét, mert ha tehetném, kifutnék a világból.
Ismered-e a kínjaim, láttál-e fotóról fotóra öregedni? Olvastad-e betűim, beszámolóim a szívemnek fontos dolgokról, emberekről? Van-e arról tudomásod mi voltam és mivé váltam?
Semmit nem tudsz rólam!
Mondd, miért legyek a barátod?
Ha a napjaimba beáradsz és írod a tudást magadról és bontogatjuk egymás leveleit, együtt érezzük a másik fájdalmát, próbálunk egy-két szóval azon enyhíteni, azért is írni, hogy ne fájjon a hiányunk, hogy a barát tudja, nekünk bármilyen rossz, de igyekszünk figyelni és bizony időnként szégyenkezni, mert a magunk baja annyira elfoglal, letaglóz, hogy nincs helye senkinek, csak a rémségnek, amivel megvívni oly keserű!
A barátság nem olyan kötelék, amit kénytelen az ember viselni, akár éltén át hordozni. Nincsenek muszájok! Viszont lehetnek igen rossz percek, amiben önként részt veszünk és az elviseléséhez a másik fájdalmából elveszünk, részt kérünk.

Ismerj meg és talán barátok leszünk.