A léggömb súlya

Amit rajzolhatnék keveset mondana,
nem légből kapott a szó ostora!
-vonszolja az időt a kérelem sóhaja!
Tennéd a mozdulatot, hívnád az ismertet,
a kitaposott szokványt hajszolnád
közben elvéreznél a mán és a tegnapon.
Görgetem szavaim, hogy érthetővé legyek
léggömbök csak lebegjetek!

A jövőd színes papíron éledez,
de előtted legyen egy fehérrel kitöltetlen!
Most kérlek oszd ketté és írd fel:
kell, nem kell, majd mélyedj el benne.
Mennyi kívánság, töménytelen hárítás
a lap alján pedig marad az osztatlan igazság!
Justitia megremeg e kettősség láttán,
de segít, hidd és nézz fel rá!
Legyek én ő?! Rendben, megteszem,
de, ha osztom gondolataim máris kegyvesztett lettem!
A bárgyún várt, magától zajló történés kinek kell?
Talán, ha a mérleget kicsit tartanád és átéreznéd a döntések súlyát?!
Ugye milyen nehéz vállalni magunk,
a cselekedeteink mélyén valahol mégis ott vagyunk?!
A bátorsághoz nem kell más, mint kicsinyt megismerés,
apró léptek, kiváncsian megélt felfedezések.

Nem kell mondanom, hogy légy úttörő,
hiszen születésed óta az vagy!
Bátorságból sosem fogysz ki, a meghátrálást sem ismered,
most leteszem eléd a csiszolatlan köveket.
Kérlek lépj rá és határozottan törj előre,
ne törődj a léggömbökkel, azok csak lengjenek!
A töltet benned van, súlyát könnyedén viseled,
a hajtóerőd nap, mint nap újra segítsen!

A fénylényekre utalok, akik a patak medrében éltek,
egyikük nagy merészen elengedte magát,
törődött, zúzódott a sodrásban, a mesék folyamán.
De a mese igaz történet, ő túlélte, nyomdokaiba harcosok léptek.
Megmutatta miként lehet haladni és társaiba bátorságot önteni.
Ne hidd az álcázott mosolyt, lásd meg csukott szemmel a fagyot
a rosszakarók segítségét ismerd fel,
akadályokat állítanak és mindezt örömmel.
A kevesek közé tartozom -a láthatatlan segítő kezek egyike vagyok,
fogadd el és haladj kijelölt utadon.

-Tüske-