vagyok, aki voltam, maradok ilyen

Örökrontó

Fájó gondolatok hasítják tudatom
megváltozni, átalakulni miért nem tudok?!
Lehetnék amőba, vagy akár kerti slag,
de az alakváltoztatás a pokolkonyha otthona,
s míg a külcsínre sokan adnak,
én csupán adom magam
pőrén és ostobán élem napjaim
mi valaha titok volt, mostanra por
sértik a szemet és az ösztönt,
a méltóság hajléka miért törött!?
útilapum sokadszorra kötöm fel
talpam libáé, eszem birtokolja csont'testem
az igazmondás, miről le kell szoknom,
ha tenném, valóban pokol volna otthonom
kérhetném megértésem, elfogadásom
már megtettem, ismételtem számtalanszor
vagyok, aki voltam, maradok ilyen
próbáltam a megfelelést, buktam, mint bukfenc
majd felállok egy létrára, mint a Nagy Mesemondó
és elmesélem történetem, mi ómennek se jó
amit tanultam, felejtem, tán strucc volt ősöm
mi kiesett, a homokba fúrta magát, azért ott' fejem
fel fogok térdepelni, kezem a semmibe markol
megint magamra maradok, a bennem lévők társtalanok
noha biztatnak, ne adjam fel, felelősséggel tartozom
értük, értem, a valóságért, feledésbe múlt álmokért
mindazért mit tettem valaha,
bűneim szivacsként tartom fogva

fénylik az ég, egyetlen felhő látszik
rajta ül, lógatja lábát az angyal, miközben ködbe veszik
de én akkor is látom, hiszen belém égett
lehet én vagyok ő,
     megint mit rontottam el?!