Mikor vándorlásom során hazatérek,
megpihenek és könnyeimmel öntözlek,
bensőm melengetve tisztogatod fájó sebeim,
fontolóra veszed mit tűrhetek még
és mi az, amire már nincs gyógyír,
s míg ezt teszed feltöltődöm belőled,
balzsamként hat kedves lényed,
erőd adod szüntelen!

Lehet az energiád – gondolod - bármily kevés,
nyújtod, hogy élhessek tovább.
És Te, ki önzetlen táplálsz, hogy legyek,
buzdítva egyre erősebbé teszel,
hogy bátortalanságomat elsöpörve,
kiállhassak bárki elé és harcosan éljek.
Biztos pont vagy az életemben,
a kitartásod kell nekem!

Mint gyenge virágnak a támasztékot
a fénylő hátteret jelented,
kihez bármikor fordulhatok,
mert Nálad nem létezik nappal és éjszaka,
mindig elérhető vagy!
Nincsenek előnyök és hátrányok,
a mottód a „tiszta lap” és arra azt írod:
„vagyok!”

Néha elnéző mosollyal figyelsz,
ugranál visszatartva, de nem teszed,
mert felismerted szükségem van az élményre,
habár reszketsz értem, hogy bántódásom ne essen.
Tudom nem terelgetsz, nem nevelsz,
pálcát sem törsz felettem,
botladozásom nem neveted,
hanem cinkos kacsintással, féltőn hagyod
önmagam lehessek.

Te kedves és szeretetre méltó Ember,
ritka kincs vagy e Földön, becsüllek,
vágyam, hogy tönkre ne tegyelek a kéréssel,
még sokáig segítőn fogd a kezem
és továbbra is öntsd belém a „lelked”!

-Tüske-