Nini! Talpon a ház népe, kikhez este megérkezvén álomra hajtottam fejem. Szagorgia. Bort fejtenek, készülnek az ünnepre. Pálinkával kínálnak - csak bátran! Levegőt! - hiszen engem szaggat nem a kerítést, lihegem.

Enyhén illuminált állapotban tovább lépek. Hát ez miféle szerzet? Valami hófehér kabát, maszatosan vöröses mellényben mellém ténfereg és ábrándosan nézeget, hápog egyet kedélyesen, majd tovatotyog kedvesen. Ferde az út szegénynek, látom igyekszik azt egyenesben tartani, de erőlködése fenékre puffanásban végződik.

Uram irgalmazz!- még hogy a strucc nem őshonos hazánkban! Fut felém és én rohanok előle egy farakás felé, aminek tetejéről ebben a pillanatban zuhanórepülésben érkezik az udvar nehézbombázója. Kamikaze mód előadott repülését vállamon félbehagyja.

A rettenet kiül arcomra. Egy eltévedt tollas japán! Juj, ez fájt! megcsípett és mint aki jól végezte dolgát folytatja útját. Vérző nyakam fogva, sajnálkozva sorom felett, már rég elfelejtve kirohanás valódi okát – a kakast. Erre ráébredvén folytatom gyilkos utam. De mit nekem holmi kakas! Nagyobb kihívás vár itt rám – megvédeni magam. E gondolatot félbeszakította a látvány. Struccá avanzsált pulykám sebesen közeleg, nyomában – gondolom gyermeke-, de nem, ez törpe! Tán elfajzott öccse?! Roppant vörös nyakán ide-oda billeg apró feje, minek tetején punkos fekete bóbita fityeg, dagadt testét vézna lábai viselik, de kitartót és csak nyomul toronyiránt felém.

Ez már tényleg nem tréfa belátom, megfutamodnék e két sorscsapás elől. Tenném sebesen, de csizmám elkapja morogva egy rongyszőnyeg, melyről mocskos csimbókok lógnak mindenfelé, eredeti színe fehér, jelenleg vörös rózsaszínben díszeleg és hogy bűzlik, ivott a lelkem, nem tudva elkerülni ő sem, mint tollas barátai sem a murci által adott csapdát. Mennék tovább, húz vissza fogai közt kivakkantva. Még szájzárat kap és vihetem haza! Próbálom lerázni, de fogva tart. Győz az elán, a fék és megnézem hason kacsám félig fagyott medrét. A lábam szabad, győztem! Fejem kiemelve, hátamon a szörnnyel várom a punk hadsereg támadását.

Csend. Elmúlt a veszély? Pislogok egyet és terhem csúszik, kúszik, majd megállapodik vállamon és abból a hatalmas magasságból bűzlik felém pofácskája, csuklik egyet, majd méla tekintettel legurul a földre. Felvonyít. És hogy mi történt? A tollas óriás apró termetű őrével megérkezett és az aligkutyán töltötték ki mérgüket. E lélegzetvételnyi szünetet akartam kihasználni menekülésre, de szegény pára sírása eltérített és segítségére igyekeztem. Most sem jobb, már kettőnk élete a tét! Végre felfigyelt a nép hiányunkra, fegyverek kézbe és indulnak rohamra. Békesség köszönt ránk, tele a sütő, illatában és a fürdővízben megpecsételem barátságomat csizmám ádáz ellenségével.

A város veszélyes?!