"Sehol nem leszek, csak valahol a messzeségben,
hol a hegyek árnya a völgyet fedi be."
*
*
*
Járt egyszer a hegy ormán a vadász és meglátta a zerge táncát.
Figyelmes lett a lépteire, mi nem hozta a szokott ritmusjárást.
Zergemód ugrált, de megtorpant, mint a tudatosan gondolkodva lépkedő.
Puskáját a lövész leengedte és ment, ment feléje érdeklődve.
A nemes állat felkapta a fejét, szimatolt és rémülten sziklára kaptatott,
hol üldözője nem éri be, két szirt között menedékre lel.
Halk nesz ütötte meg a fülét, mégis rátalált, futhat tovább
a távoli hegyek felé, de a pillanatot viszi már magával,
mikor az alak rátekintett és homályos lett a szeme.
Felismerte valaha élt kedvesét, kit elvesztett oly rég.
Zerge léptek leplezik a szeretett táncát,
takarja a vad testét a síró lavinafolyam, a hegyomlás.