- Tüskét régóta ismerem, amolyan igazi Vízöntő-tipus: soha nem az kell, ami van. Ha a sötétben van, a fényre vágyik, ha végre a fényben van, a sötétség után vágyakozik. Ez aztán létrehoz egyfajta mozgást, amit legjobban az alábbi beszélgetésünk jellemez:

G: Úgy szeretnék valamit létrehozni!

Bea: Hogy állsz a korongozással, hisz oly régóta szeretnéd kipróbálni. Ez egy jó önkifejezési mód. Elértél az agyagig?

G: Még nem.

G: Nem akarom.

Bea: Miért?

G: Mert nem forog!

Jó nevettünk ezen, de azt hiszem, értem a lényeget. Hiszen az egész lénye, az élete, az írásai is erről szólnak. Pár éve, mikor a sors elkapta egy fordulóra, gyökeres változást állt be az életébe. Megforgatta a saját tengelye körül és kilökte a világba. Azóta az Ő világa a FORGÁS, a FORDÍTOTT látásmóddal való fityisz-mutatás, a forgószélként való száguldás. Felkap valamit Ő is, megforgatja, kicsavarja, másik irányba állítja, a feje tetejére fordítja, és addig-addig formálja, amíg létrejön egy új FORMÁCIÓ. Ahogy az életnek nevezett nagy forgószínpad új díszlet közé fordította. ügyes FORMÁZÓKÉNT úgy bánik a szavakkal, mintha agyagozna. Forgatja, simogatja, szeretgeti, dédelgeti és a hagyományos kifejezőeszközöket elvetve létrehoz egy új, néha meghökkentően szokatlan, formabontó, de zseniális alakzatot. Sürög-forog, forrong, lázadozik és közben bennünket és forgásra hív egy fordulója, egy nagyszerű táncra. Egy táncra, a hétfátyol-táncra, mely közben lehullanak az álarcok, a szerepek, a játszmák. Meztelenül állunk mindannyian és “színről-színre” látunk, ami néha fájdalmas, néha felemelő. FORGÁS közben hol a saját mélységeibe száll és mint Perszephoné az alvilágból, felszínre hozza a rejtélyest, az ismeretlent és utat mutat saját mélységeinkhez is, hol a fellegekbe emelkedik,onnan néz le huncut Cupidóként önmagára és a világra. A forgatagból méhébe fogadja a benyomás-magvakat, érzékenységével kihordja, majd megszüli lelki gyermekeit, akik csiklandozva nevetésre ingerelnek, vagy egészen mélyre hatva a könnyeinket csalogatják elő. Úgy érzem Tüske a szavakkal korongoz, mint a jó fazekas az agyaggal. Ugyanakkor egyszerre Ő a fazekas, az agyag, a tengely és a korong.  Írásaiban megszületik a szavak összessége, amely az agyag lélekkel telített formája.

Gábriel, az ihletadó arkangyal óvja és vezeti őt, aki “ezerféle módon ösztönzi a művészeket az eredményes önkifejezésre, hogy el tudják mondani a közlendőjüket”.

Bea