Levélkivonat, azaz hogy születhet a hányingertangó, illetve a morzsa nyomdokaiban
„””Már megint merényletet csinált ez a nőszemély ellenem, csak azt tudom a mentségére felhozni, hogy kb. egy órával ezelőtt tette, tehát nem kellett sokáig szenvednem. Kaptunk egy kedves kolleginától (aki nem sajnálja velünk megosztani a parát) két szelet sütit. Helyből visszautasítottam, hogy nem és nem és nem (14.00 h). T. azt hitte rosszul hall és csak mondta, hogy ne csináld már: egyél! Hát nem! A nőci lelépett háromkor, én meg ránéztem arra förmedvényre és eldöntöttem a fene se fog megint szenvedni - nem beszélve arról, hogy már csak két óra volt/van hátra a m.időmből - megeszem. Jó hogy egyedül voltam az irodában. Ez a sütemény rengeteg lapból állt és csokiborzadállyal volt megkenve, de azzal aztán vastagon. Elkezdtem szétcincálni. Tányér - rajta a süti - mellette egy papírzsepi, egy kés és egy villa. Mint egy műtőben. Az volt, műtét. Egyesével lehámoztam a tésztalapokat egymásról és a köztük lévő ragacsot a késsel levágtam, illetve mivel már folyt felemelve rácsurgattam a zsepire. Ha jól emlékszem kb. 5, v. 6 lap volt. Mire végeztem az asztalt a közvetlen környezetemben barna trutyópöttyök tarkították (pfuj), az ujjaim is úgy néztek ki, mintha egy szapora fenékben turiztak volna. De sikerült az egymáshoz ragaszkodó lapokat megtisztogatni és ahogy egy kultúrált munkavállalóhoz illik, villával belapátoltam a maradékot. A folyós maszával való birkózásom eljuttatott odáig, hogy azt hiszem ilyent sosem eszem többet, inkább átadom az enyészetnek. A gyomrom - hiába vagyok klausztrofóbiás - liftezik.
Remélem fenti információk elnyerték tetszésed és megtartasz jó emlékezetedben. El is felejtettem! A mosogatás rémes volt, pedig attól sosem undorodtam. Jelenleg a lift a torkomnál toporzékol, de erős leszek és csak akkor nyitom ki a szám, ha bejön valaki és elkezdene bántani. Ugye jól teszem?!”””
-Tüske-
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
