Álomút

Szélsebes vonaton ülök, a táj mégis áll, mintha mellettem futna.
Ha kinyújtom a kezem megérinthetem a sín mellett növekvő fákat.
Megállt az idő, de én haladok. Előre török az úton.
Minden egyes fűszál ismerősen hajlong felém, egy-egy történet.
Egy bokor mérgesen rázza magát. Követeli álljak meg és a mesém fejezzem be rajta.
Félbehagyott emlék? Milyen történést lehet, ha egyszerűen megfeledkeztem róla?
Esetleg fájdalmas és tudatosan temettem el?
-Mi az, amire fel akarod hívni a figyelmem?
-A történet végére én is fűszál leszek és hajladozni fogok a szélben, ahogy elszáguldasz mellettem. De most még, mint bokor kell elviselnem a befejezetlen meséd. Folytasd, hogy újjászülethessem! Nézd a kacska ágaimon mennyi szó, mennyi mondattöredék, leveleimben alakok, gyenge törzsemben az életed egy része vár arra, hogy újra átéld és emlékként éljen tovább.
Leülök a földre és megérintem. A zöld illat elborít. Apró virágokat fedezek fel elbújva a levelek között. Behunyom a szemem és látom a kezdetet.
érintés, ami sosem volt
ölelés, mely távolról perzselt
szándék, majd akarat és elodázott pillanatok
vágy, kellemes sosem megélt órák
................................................................

-Tüske-