Tüske
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Marcipán és a világ

 

Nagyim belőlem is bőröndöt csinált, mint a tesómból régen. Bevágott a vagonba és mentünk sztrájk ide, sztrájk oda. Nehogy már bébiségem és előtte akadály legyen bármi!
Az utunk kellemes volt, talán ha tizenöten lehettünk a százas helyen. Enyém volt az asztal is, ahova felkerültem és nézelődtem ki az ablakból.
A csodámra jártak az utasok a szemközti asztaltól. Persze, mert rám mindenki mosolyog.
Egyszer csak felrepültem a levegőbe és nagyanyám orrán találtam a fenekem. Mi a csodát akar ez? rémültem meg.
Pfuj kölyök, hogy szaglasz! Hát kell ezt ilyen hangosan?! Magánügy! Kinevettek a másik asztalosok, de én is jót vigyorogtam, hogy nem volt semmi a pelusban! A tesóm is farmotoros volt, miért volnék én más? Bosszúból, ahogy az egyik lábikóm bedugta a gatyómba, a másikat rögtön kihúztam. Nah ezzel kezdj valamit néztem rá. Jót birkóztunk és a hajából se hagytam sokat. Siránkozott, hogy engedjem el, de azért se! Lógtam rajta, mint egy dühös harapófogó.
Megérkeztünk a Nagy faluba. Örült nekem mindenki. Én is nekik, mert add továbbot játszottak velem. Időnként vízszintben találtam magam, de azonnal felhívtam magamra a figyelmet, hogy ez így nem ér. Egy idő után láttam ám, hogy direkt nem foglalkoznak velem, de miután hangot adtam a sértettségemnek, megváltoztatták az elhatározásukat, miszerint nem kapkodnak fel állandóan. A ház nyugalma fontos.
Ezek a nők! Állandóan ölelgetnek és puszilgatnak. Addig nyaggatott nagyanyám, míg kapott tőlem, csiga puszit, olyan nyálas-náthásat! Nem győzte törölgetni magát.
Éjjel aztán megmutattam milyen a nem alvási technikám! Lázas lettem és a nózim se szelelt rendesen, már a sihán is prüszköltem. Rágyógyultam öreganyámra. Haragszom rá, állandóan golyófejűnek csúfol, pedig szépségesen kerek a kobakom! A vállát fájdította ezerrel és buzdított ülj fel, állj fel és kússz el aludni parancsokat osztogatott. Minek néz ez engem? Betegen ugráljak? Még ilyet! Nagybratyesz igen csúful nézett rám, majdnem elbujdokoltam bánatomban, aztán rájöttem semmi értelme nem volna, inkább siránkoztam tovább.
Csudi rövidre szabtam az éjszakát. Hajnalban - ilyenkor szokta mondani a nyanyusom, hogy ő kelti a kakasokat -, még sötét volt, mikor elindultunk. Lecipelt az emeletekről és mentünk villamosozni.
Az utazás jól sikerült. Találkoztunk rengeteg hangos bácsival és nénivel. Azt mondta a nagyim, hogy ne nézzek ilyen bambán, ha már nem hagytam aludni, hanem legyek friss és üde, de hát ezek az idegenek is elég bugyután néztek ki a fejükből és milyen büdik voltak, rémes! Az egyik épp büfiztette magát, ahogy én is szoktam, ha gyorsan eszem. Nem értettem miért ugráltak el mellőle, mikor ha ezt én csinálom mindenki hozzám futkorászik. Érdekesek a felnőttek!
Vettünk gyógyszereket és undok orrcsöpit. Mire visszaértünk a dédihez öreganyám alig kapott levegőt a fáradtságtól. Kaptam fincsi reggelit, szirupos gyógyfröcsit és elaludtam. Na de nehogy már azt higgye bárki is, hogy a vénasszonyokat hagytam sokáig pihenni, dehogy! Öreganyám azt mondta ne libikókázzam vele, hanem mikor alszik én is azt tegyem, ne pedig felváltva csináljuk. De abban semmi muris nincs, az unalmas. Most beájult. Lehet dédi és én is mindjárt.
Éééééééééééhes vagyok, szomjas vagyok és valami nyomásos hangzavarral keveredett pelenkadurrogtatást hallok. Talán kaki lesz, de megint a nagy semmi jött. Csak nehogy úgy járjak, mint Patrik manó, neki dinamittal buzdították a seggit! Inkább lapítok.
Hova megyünk? – érdeklődtem, mert hirtelen a babakocsiban találtam magam és a nagybátyám már futott is le velem az emeletről. Miért nem a nagyi cipel, ő legalább nyögdécsel közben?! Sétálni mentünk és voltunk boltban is. Kaptam sok korgó- és pisilős babának valót. Jééé, kezd okosodni, mert a fiával vitetett fel!
Második éjszakánkat is becsomagoltam a családnak rendesen. A nagyimnak kezdett betorzulni a feje, ahogy meghallotta a hangom és közölte nekem kell kifizetnem a vállprotkóját. Hova mehetnék én el dolgozni?! Dédi még bírta mosollyal, de a nagybátyám, hát tudjátok ő aztán hamar megfutamodott. Mondta is, hogy meggondolja valaha vállal-e gyereket.
Mi bajuk van velem?! Én semmit rosszat nem csináltam! Ha szólnak hozzám mosolygok, ha meg fáj a pocim, vagy egyszerre kezd nőni az összes fogam jelzem. A fogaimra visszatérve. Nagymamám azt mondta egyszerre fog a harminckettő kibújni és pelenkás krokodil leszek.
Ma megyünk vissza anyáékhoz és a tesómhoz. Olyan álmos voltam, hogy a villamoson már kezdtem volna szundikálni, de nem hagytak. Csufi egy banda az én családom! Aludjak a vonaton – mondta a nagyi. Na jó, visszakapod még ezt – gagyarásztam felé, ő meg azt hitte vicceket mesélek neki, mert vigyorgott. A vonaton aztán tényleg megadtam magam és óriásit aludtam. Mikor felébredtem megijedtem, hogy nem hoztunk enni nekem és elkezdtem üvölteni. Villámos peluscsere, majd már a számban is volt a cumisüveg. Milyen gyors ez a vénség! Tényleg rohamosan megöregedett mellettem az elmúlt majd három napban. Mi volna, ha egy hetet lennénk együtt?!
Na most aztán megkapod – vörösödött a fejem és olyan hangokat adtam ki magamból, hogy a szemben ülő nyanyák mind engem néztek. Gyerünk, nyomjad – mondta nekem. Azt hittem mérges lesz, hogy semmi perc alatt kétszer kell tisztába tenni, de nem! Ki érti ezt?! Ezen már ne múljon, ha akarod minden nap gyártok neked ilyent - vigyorogtam rá.
Na ne, ezt nem szabad egy pici babával csinálni. Nehéz csomagot cipeltet velem. A hóna alá vágott, a kezembe adta a kakiszacskót és mentünk kidobni, és akkor még mosolyogva mondta is, hogy gyere hozd a pelusod. Ezt a szégyent! Rajtam röhögött minden utas!
Amúgy bírom őt, hogy enged világot látni. Megérdemel még egy csiga puszit!

-Tüske-

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.