Aprócska mag óriás fenyőként éldegél,
a fészekből kikelt kismadár orra előtt
pillangó viháncol bábjából kikelvén.
Vízfolyammal viteti magát a rágcsapár,
hogy időben felépüljön a vidragát.
A zebra a csíkját pöttyé gurítja,
a hiéna elpottyant foltjait kapkodja,
vén kakadu fején bóbitáját borzolja.
A darázs fészkét féltve támadásba lendül,
fájó dudorral orrán medve menekül,
mesebeli rút kiskacsa hattyúvá szépül,
az ebihal végre békává serdül,
s kimerészkedve a partra látja,
ahogy a szorgos hangyanépség talpal,
egy kerge antilop rohanvást felé tart,
nyomában egy éhes gepárd nyargal.
Bokor tövében lapul a róka
szőrét borzolva vizsgálja a farkas,
keményen rápillant, el innen, sunyi vad!
Meghunyászkodik a vörösben pompázó vadorzó
és kisebb falat után szimatol.
A vadászat izgalma erősen hajtja,
űzi a nyulat a domboldalról a mezőre,
majd mélyen be az erdőbe.
Az icipici csiga lassan csúszkál,
maga előtt tolva mindkét szemnyúlványát,
de annak a fején lett volna a helye,
esetleg mégse, hanem oldalt és kétfele,
vagy elkeverte a lentit a fenttel?!
Már maga sem tudja!
kitartóan hosszúra nyúlva halad
nem értve a világ gyorsaságát,
hiszen így is eléri célját!
Kismanó a tündér kegyét keresi,
boldogan halk sóhaját lebegtetve
védőfátyolt borít az erdőszélre,
hogy míg kimerészkedik a vakító fényre
ártalmas szemek sugarát ne érezze.
Tündér táncát ámulva nézi,
uszályát óvatosan felcsippenti,
bokor ágáról emeli, s pirulva viszi.
Sipkáján a csengők lágyan csilingelnek
hűs szellő zenéjére himbálóznak
az apró gyöngyök a harangban ide-oda gurulnak.
Csintalan kobold forog a hang után,
keresi a húrt, mit pendíthet tovább
a liánról lógó mosolygó pók fonalán
menekülő táncos százlábú érzi ritmusát
az elsuhanó lepke rezdülő szárnycsapásán át.
Gyülekeznek a hangra, fülüket forgatják
az aprótalpú egérmasiniszták.
Ellenségük az elvadult macska
viharos sebességgel éli napjait,
s hiúzként nagyképűen álcázná magát,
időnként megpihen és lassít iramán,
nem félve, hogy elfut egy jó falat,
mert óvatlan mindig akad!
Sünike gurul két fűszállal a hátán,
egy megtermett elefánt vígan trombitál,
amott egy kiskacsa csámpázik a víz felé,
meglesi őt a krokodil, e romboló hadfi.
Virgonc hómaci fúrja orrát a vízbe,
s szembe néz a megrettenten víziló bébivel.
Keveredik itt a levegő, a mező, a víz lakója,
egymásra kacsint a forró és hideg éghajlat.
Tudd, ahol a fóka legyezgeti magát,
ott dideregve kér enyhet pelikán,
elsüllyed a hóban a teve,
a homokban megfeneklik a bálna teste,
sziklák nélkül elveszett a zerge,
a denevér se úszkál, ha repülhet,
a kolibri nem ismeri a szirti sast,
nem jár kézen fogva a kukac és a hal.
Az állatok a mesében éldegélnek békében,
de még ott se keverd a sztyeppét a mezővel,
az erdőt az őserdővel, a patakot a zuhataggal,
a dombot a heggyel, a felhőt a köddel,
a vihart a napsütéssel, a vulkánt a lavinával,
a bányát a kilátóval, a tengerszemet a vízcseppel,
az illatozó cserjét a szúrós tövissel,
a védtelen állatot az emberrel.
-Tüske-
|