Hamvas hölgyhöz érkezik a parancs - császári fenség vár!
Tipegő léptekkel, fal mellett surran - büszkén ránéz: hívtál!

A Fényességes morcan nézi - fejed lehajtsd, alázattal viselkedj!
Tenném - nem vagy méltó rá!

Felugrik bőszen az Úr és rámutat - vigyétek, dobjátok a sárkánynak!
Sápadtan hagyja vigyék - a sárkánynak se vagy ura!

Kendőjét magára csavarja, könnye öntözi - az Uralkodó tépelődik, várjatok, hozzátok vissza!
A leány lerázza magáról a kezeket és elindul a tömlőc felé - a én Uram és Parancsolóm bennem van!

Jeges szél csavarog a palota oszlopai között - dideregve ténfereg a császár
Felhallik a mélyből a csilingelő énekszó, az imádság.

Láztól pirosló arccal kéri a rab- kérlek add meg uralkodónk földi nyugalmát
A duzzadó párnákon fekvő méltóság sápadtan várja varázslói által megjósolt sorsát.

Még mindig él? - kérdezi egyre halkulva, a sárkány se bír vele?
A szolgák lehajtott fejjel válaszolják: jobban van, a sárkány életet lehelt bele!

Bűnös vagyok, ártatlant bántottam - utoljára lássam, hozzátok elém!
Sudár termetű Sárkányhölgy lépdel a haldokló felé - vezekelj és légy szerény!

A megbánás könnyei gördülnek alá, a fakuló arc megdermed, s végre megpihen.
A Sárkányhölgy megérinti a testet s az porrá lesz - szellő! vigyed!

Sarki szél süvít a palota ablaka előtt minden év utolsó éjjelén
Uralkodó bűnbánó sóhaját hozza - bocsáss meg Sárkányhölgy!

Csillageső érkezik, villog a sok apró gyémántcsepp sisteregve
mindben benne van a jóság, a türelem, a megbocsátás erénye.