A hitetlen újra térdepel
Reményvesztetten esdekel - legyen értelme az életének
szánalmas roncsnak érzi magát, beteríti az önsajnálat
letaglózza a bánat, fuldoklik, várja a választ
a kérdések pedig csak maradnak, egyik sem mer felszínre törni
néha előkerül egy-kettő, de a többi, a lényeges soha!
Már megint belelépett egy körbe, önként és egyre jobban őrlődve
próbál menekülni a kiúttalanságból,
fárad a szem, szája körül a ráncok egyre csak mélyülnek
feje már nem emelkedik büszkén, nem néz a távolba
cipőorr, járdaszegély, lámpaoszlop a támpontja.
-Tüske-
|