Jeltörvény

Bukdácsolnak a szavak, térde esnek a mondatok
miről szól a jelen, ha a történet elveszett
a tartalom keresi önmagát, a betűk, a jelek
felváltva fehér zászlót lengetnek.

A paragrafusjel a helyesírás törvényeire hívja fel a figyelmet
bátor lovag lett a kérdőjel, előtte a felkiáltójel serényen tiszteleg
a kötőjel visszhangozza a pont kiáltását
az idézőjel kart karba öltve sétál az önjelölt kukaccal
a vessző beékelte magát a kettőspontba
a perjel és a zárójel bezárták egymást,
a pontosvessző a gondolatjellel arcképet formált,
az aláhúzásjel és az egyenlőségjel egyenes vonallá szelídült,
mind egyetértésben él a szavak és mondatok közt,
de ha egyik másik hiányzik, a mese mássá változik!

Tudd őket használni, mint az ábécét
mikor, melyik illik a szavak közé
és, mint a néma, ki tanulná a szavakat
görgesd, forgasd nyelveddel ritmusukat
zengőt, bongót és zengétlen zöngőt,
mélyet és magasat, ízleld és kóstold
lágyítsd meg a kemény hangzót
a csicsergő betűket keverd a zizzenőkkel
a kopogós hangokat az elmélyülttel
a visongót a turbékolóval
végül mondd ki a szót!

Nem tudja néma!

Vannak jelek, mit kevesen ismernek.
A megértetés jeleit.

Hamarosan óvodásból iskolás lesz
ismeretlen, felderítetlen terület
félelmet keltő óriás épület
hosszú folyosókon rohangáló gyermekek
szigorú, de mosolygó felnőttek
és nem hallja őket, a zajt, mit keltenek.
Őt sem a többiek.
Siketnéma világukat lehet zártnak hisszük,
minden széptől távolinak, a zenét, mit nem fogadhatnak,
a szavak csengését a mondatokban miként élik meg?
Jelek az ujjakkal, kezekkel, mozdulatokkal,
tökélyre fejlesztve, semmit ki nem hagyva
mutogatják a verset, a dallamot? nem tudom
de hinni akarom azt is!
Kell, hogy legalább érezzék, ha már nem hallják
a taktust, a zene lágy ritmusát, eszeveszett pörgését,
a szédítő hangok moraját!