Tüske
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
A kör
Zárt kör
A kört éles határvonal választja el a külvilágtól, a hívatlanok elriasztása céljából. Ha mégis sikerülne bejutniuk, számoljanak azzal, hogy idegen, elérhetetlen, megközelíthetetlen világba kerülnek. Jéghideg a felszín, de azért ott is tombol a belső tűz, csak tagadják! Ők is emberek.
Bűvkör
A bent lévők határozzák meg a viselkedési normákat. Ez a fajta szabály a külső szemlélődőnek mereven egyoldalúnak tűnhet, de ők ezért harcolnak már évezredek óta, hogy a körüket senki, semmilyen módon ne tudja megszakítani, elferdíteni.
Elit kör
Néha meghívnak egy kiválasztottat, majd ha nem megfelelő az elképzelésüknek, eltér a megszokottól egyedül hagyják, még arra sem véve az energiát, hogy megmutassák az utat kifele. Az csak sodródik, csapódik, ide-oda lökdösik – ez még a szerencsésebb -, de leginkább keresztülnéznek rajta.
Viselik, mint bélyeget a belső hurkot, ami ugyan szorongatja őket is, de akarják, elfogadták, mert ebbe születtek, ebben élnek és ebben is óhajtanak meghalni.
Láthatatlan kör
Volt, hogy a KÖR-ből kiugrottak, megutálva a képmutatást. Őket, a létüket ezután tagadták, szót sem ejtettek többé róluk. Mégis –ugyan ki nem mondottan - mind irigyelte a bátorságukat. És lesznek is ilyenek, mert a kör egyre fakul. Már csak bennük él. Összegyűlnek és felidézik a vonulatát és elvárják annak erősítését – a betolakodóktól!

Észrevettétek, hogy mégis keresik a kör kezdetét?!


-Tüske-
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)