Az már biztos, hogy a gyermekek tinédzseréveit a szülők saját túlélésük korszakának titulálják.

Elsőnél kijelentettem - eh, átmeneti agyalágyultság a kamaszkor, majd kinövi. Másodiknál már megkérdőjeleztem az első hitelességét és kezdtem a magam retardáltságát feltételezni. A harmadiknál pedig elkönyveltem megbuktam, mint szülő és alapból én vagyok a degenerált, mert a harmadik személyek belépte és az általuk teljesen normálisnak minősített külvilág begyűrűzése szentélyembe nem igazán nyerte el a tetszésem.
De mi a normális és mi a társadalmi szinten, a család szintjén és az anya szintjén elfogadott viselkedés?! Hol vannak azok a bizonyos határok, amin ha túllép a csemete a szülő úgy érzi megállt a világ kereke és a forgást már soha többet ebben az életben nem lehet újra elindítani, mert a fogaskerékből eltűnt a lényeg, maga a fog, ami a kölyök esze!
A társadalom ugye egyénekből áll és nem szabad általánosítani, általánosságokban gondolkozni, leképezni a jelent és a jövőt kormosnak látni, láttatni. Csak pozitívan! - hallom egyik ifjú hímtől, vagy lesz ez még így se - közli mosolyogva az ifjú nőstény, mire rátesz egy lapáttal legifjabb hím - anya, inkább birkózz a szavakkal, mint velünk!

Feladatom - amit a tudatalattimban jó mélyen elástam-, hogy kiképzem magam kötélverővé, esetleges fa és lógás jövőképével, valamint agykurkásszá, ahova természetesen én járnék magamhoz a kanapéra, és ama bizonyos kormosság végett a letűnőben lévő Patyolat nevet, hálózatot felébreszteném tetszhalott állapotából mindezeket aktualizálnom.

Anya vagyok, lányos és fiús, vegyes. ...és, hogy miért szeretem a fentiek ellenére mégis a kölykeim?

...mert, ahogy nőnek nődögélnek megmutatják a kibújatlan méregfogukat a testemből kb. tizen-huszonvalahány évvel ezelőtt kirobbanók. Ilyenkor én is megfiatalodom és eszembe jut miket csináltam, aminek taglalását szerényen elhallgattam előlük és a kérdésekre is csupán a lazábbakkal hozakodtam elő.
...mert, a megszokott időben nem érkeznek haza, a táskát elhagyják, minden témakörnél pukkancsként viselkednek, megsértődnek és elrohannak.
...mert zoknik, gatyák, bugyik özönében beáshattam magam az ágyukig, hogy a macska meg ne fulladjon a ruhahalmaz alatt. Láthattam kettéharapott rágót a földön, szétcsócsáltat a tányér szélén, bögre, tálca ballagását figyelhettem ezernyi hangya hátán. Táska aljában burjánzó szendvicsmaradékra szag után rálelhettem, de illatorgia dúlt egy-egy füstölgő buli után is gyermekeim ruházatából és szájából is.
...mert, beszélhettem hozzájuk, miközben rám néztek és hevesen bólintottak, végszavaztak, mint akik isszák a mondandóm, majd visszakérdezéskor kiderülhetett a turpisság, hogy "anya már megint?!" kezdetű felsikoltásuk az oda nem figyelésük iskolapéldája.
Összegezném. Birka türelem kell a gyerekekhez és kötélidegzet, de főként harciasság.

Telnek az évek, majd mikor már azt gondolnánk következik a fiatal felnőttkorszakuk és felsóhajtunk, nah ezt is túléltük beüt a mennykő. Nemcsak a szemük, hanem egyéb érzékszerveik is kiváncsian tekintgetnek a világra. Most ilyenkor mi is van?! Mit szegeljek be, mire kössek csomót, hogy kell erényövet farigcsálni okos szavakból és szertanárosan megmutatni egy óvszert?! Elkéstem, lekéstem, én vagyok mindezekből felvilágosítva! Nahát, tényleg? ámulok, még nekem is van új a nap alatt és olvadozom, hogy végre leereszkednek hozzám.

Azt gondoltam kapok időt levegőt venni és mind mentálisan, mind fizikálisan pihenhetek, mikor megérkezett a nagy ő és elrabolta a lányt felborítva ezzel a csendrendeletet. Két szépséges apró talpút nemzettek, de a "betolakodó" által előidézett flúgosság kölykömnél maradandó állapotban van. Úgyis nevesíthetném, az örök állandó, amivel nincs is semmi bajom - már -, de egyet nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a harmadik - természetesen lány - unokámra hiába fogok várni. Mi az, hogy két fiú elég?! Kinek?! Igenis a nagyszülőknek is lehessen be'szólási lehetőségük a gyermekvállalásba! Fontos, hogy a fiútesók időben megtudják mit jelent a nőség! A jövőbeni életükhöz ez elengedhetetlen. A nőknek van agyuk és testük és a köztük lévő rész pedig a lelkük. Nah ezt kell időben megismertetni a kis tesókkal, még egészen apró korukban, hogy a felnőttséghez érve a párkapcsolatokat ezzel, a korán megkapott háttérinformációval tudják feldolgozni. Fapofával vásárolják meg a betétet, tampont és viseljék ezek többnapos, agyra hatóságát. Tudjanak választani a "nincs egy rongyom, amit felvehetnék"-ből olyan rábeszélőképességgel, hogy a nő tényleg elhiggye neki van a legcsinosabb és mindig a legutolsó divathoz igazodó ruhatára. (A molylepkék elhessentése a szekrényből férfias határozottságot követel.)

A fiús oldali "betolakodó" által okozott agykárosodáshoz nem igazán tudok érdemben hozzászólni, mivel a szakképesítésem nem terjed ki a mentálhygienes gondozóban serénykedők tudásáig. Mégis hiszem, hogy ez az elmeállapot a fiúknál is már maga az örök állandóság! A lánytesó kérdése tehát itt is létjogosult, mivel ha nincs, akkor a jövőbeni nő "betolakodók" nem fogják tudni tolerálni a férfiak buggyantságát, miszerint a fogkrémes tubus csavarva jó - derékban - és a kávé reggel - időben - felszolgálva a hölgyeknek, meg mi a csodának egy férfinak 10 ing, ha abból csak 2 van koptatva?
Másik fiús oldal - gondolom tanulva két testvére elmeállapotából - egyelőre hallgat a jövőjéről. Viszont vele jókat lehet még játszani, amiről nem óhajtok itt említést tenni, mert hátha elrabolja egy hasonszőrű játékos kedvű lány és akkor megint könyörgőre foghatnám, hogy ne álljatok meg az egyneműeknél, hanem igenis kérek a másik fajtából is egyet!

Most az erre tévedő olvasóban biztos felmerül, hogy elfogult vagyok. Az, mit tagadjam?! És most jön a képbe a bohóchalak, avagy a csigabigák társadalma! Ezt elkerülendő merészeltem szólásra emelkedve írni.

Párszavas gondolatmenetemben idáig jutva arra az igen elkeseredett megállapítás felé araszolok, miszerint a nagyik társadalma túlzottan ki van szolgáltatva a gyerekeiknek. Ezért kérek minden tisztelt mamuszban térdeplőt, hogy imádságukban legyenek visszafogottabbak és inkább gyakorolják a kézrátételt fogantatásilag.

Ha fentiek olvasása végén se fogják tudni, hogy miért írtam mindezt, az utolsó sor önmagáért beszél.

Követelem a lányunokám!

-Tüske-