Megáll mellettem és meséli, hogy nagyon furcsa hangokat hall mostanában. Kattogást, kopogást.
- Hallod?
- Mit?
- Figyelj már, hát tényleg nem hallod?!
- Nem – felelem. Elkezdi rázni a vállam, hogy figyelmem felé fordítsam.
- Itt a tarkóm fölött belülről, valami kopog. Értetlenül lesek ki a fejemből, de lassanként átveszi az arcomon az uralmat a röhögés.
- Na, ne szórakozz velem. Biztos egy veréb jelez, hogy klausztrofóbiája van. Rám néz, majd megcsóválja a fejét.
- Te ezt nem érted – legyint, majd elkezd egyik lábáról a másikra ugrálni.
- Ezt miért csinálod? – teszem fel a kérdést megrökönyödve.
- Mert ilyenkor nem hallom annyira. Hirtelen megáll és szinte kinyilatkozik: - most meg kattog!
- Lehet géppuska van a madárnál – közlöm.
- Ha nagyobb lenne a csend, akkor Te is hallanád – feleli mosolyogva.
Indián csatakiáltás hallik, rémületemben is érdeklődve fordulok irányába és látom, hogy a fejét rázza. Hujjogat és ringatja magát.
- Megint?! – kérdezem.
- Érzem, hogy valami baj van velem. Állandóan hallom.
- Úgy gondolom mindkettőnknek jobb, ha átnyergelek madár doktorrá. Mutasd a fejed - szólítom fel - megnézem már mi a csoda van benne. Tartja és hagyja, hogy matassak a nyaka fölött.
- Most már jó – sóhajtja.
- Tudom – felelem. A foglalkozás hiányzott a madárnak, unatkozott. Máskor beszélj hozzá és hidd el csendben marad. Tágra meredt szemmel néz, majd hirtelen elneveti magát.
- Hogy ez, miért nem jutott az eszembe?! – kap a fejéhez és látványosan megnyugszik.
Dúdolgat és mocorog a fotel mélyén.
- Látod? Ha itt a homlokom megnyomom, akkor fáj a nyakam.
- Talán a gyors mozgástól lehet. Lassan told hátra a fejed, különben elszédül a madarad és nem tud a gondolataidba kapaszkodni.
- Milyen igazad van, hiszen már mondta, hogy nem szabad hirtelen mozdulatot tennem, mert az nem jó neki!
Nézem és közben elmerülök a saját fejemben.
Érdekes, mintha én is hallanék valamit.
-Tüske- |
AJÁNLOM AZ OLDALT
