Bezárva

Pörög a tánc, dobban a láb, velem van a világ
sokan vagyok, én magam, meg én és, akit alkottam
magamban magamnak, immáron magunknak
megállás nélkül zajlanak az események
mégis ki vagyok és még ki lehetek
Gabriella, Gabelka, Tüske és Bíborka ki nemrég született,
valóban elment az eszem és otthonban a helyem?!
mennyire egyszerűbb volna az életem
minden kézbe' kerülne, az elmém abroncsba
ne gondolkozz, ha mégis, csak mire engedélyt kapsz!
tabletták ördögi köre, mit észre se vennék
egymás után kapkodtatnák be, csak nyugalmam legyen
bármit tennének, az érdekem volna a cél.
bárgyú tekintet, irányítható gondolatok, semmi tett!
hol lenne a lázadó, az örök kiugró, a tomboló ember?
valahol nagyon mélyen, magam által eltemetve
mi ez, ha nem menekülés a világtól?
gyáván megfutamodnom oly egyszerű dolog!
...még a meghátráláshoz sincs merszem,
mit tegyek, ezernyi gondot turbózok végtelen!
mi kicsi is nagy lesz és növelem
nem elég az aprócska, egyre csak tovább gerjesztem
"jól sem érzem magam, ha jól érzem magam"
idézem magam, hisz' nálamnál nincs buggyantabb hal
ebben a dilinyós tengerben, minek vize kiloccsan
persze rám, kire másra!? partján egyedül állok
kosz és sár, de jó, végre beletottyanhatok!
rég' volt gyermekkorom, tapicskolhatok,
csinálhatok sárgombócot és, ha megdobnék valakit
se kapnék büntit, azt megadtam magamnak
a rácsokat elkezdtem hegeszteni
mikor is?!
mióta vagyok itt benn, hol'ott kinn a lényeg?!
árnyas fák, hűsölőn kongó padok
emlékszem! ültem rajtuk valamikor
mennyi minden kimaradt...
Makk Marci készítés, virágfonás,
hálókocsis vonatozás, tengeri homokpergetés,
hintón utazás, dunai hajózás, dombmászás,
felnőttként is hiányolt sárkányeregetés,
bár ez utóbbi magam voltam, házban
miből kibuktatott a maligánszörny
ajaj, azok az idők,
pohárcsörgés, megalázó veszekedés
korhelyvigyorral néztek rám kócos szemek
juj, most melyik sorban lát engem?
tán a sok közül mellém üt, s nem talál
sóhajtok, fuldoklom, párna csatám vívom
halál verítéktől csatakosan ébredek
de jó, mindezt csak "álmodtam"

...a rácsok ott vannak

beszélgetünk négyen, kinek mi az emléke
néha enyém lett a szivárvány,
ezüst csíkot húzott fejem fölé a holdsugár
édelgett a nap velem, szárította könnyemet
szél megkergetett, enyhet adott déli napsütésben
volt madár, mely közel engedett,
menekülő bogár árnyékom rettegte

most mitévők legyünk? fáj a térd, roppan a porc,
majd mi összefogunk és újra dalolunk!
elővesszük jobbik énünk, megkeressük eszünk
megtanulunk újra hinni, buborékba bújni,
hol a fejbe ecsettel kenik a tudományt
ellessük a szép járást, illedelmes bólogatást,
kecses csigavonalban a fára mászást
és igen! okosodni fogunk, mert hitünk visszatér
mi buta és nagyképű, mi ostoba és gonosz
kerüljük a simulékony modort, a hamis szót

…még látjuk a rácsokat

kéz a kézben, láb a vállon, törzsünk zsámoly
egymáson lépdelve egyre feljebb
tervem egyszerű, újjáélesztem magam,
füstkígyóként jöttök utánam
kiillanunk és fenn újra lesz közös jövőnk
csak a rács össze ne szűküljön…