Egyszer volt, hol nem volt, vagyis hogy is volt?! Volt a földkerekség
valamely szegletében egy piciny ország aprócska városában egy hely, ahol
dolgozott két cuki nő. Egyikőjük állandó harcot vívott a terebélyesedés
ellen, a másik ebben segített oly módon, hogy mindig hagyott számára
egy-két jó falatkát rejtve, persze csak annyira, hogy rátaláljon. A duci
nő egész nap azon tipródott, hogy tudjon ellenállni, hogy vakarja le a
puncsdesszertről a szemeit és nem győzte törölgetni a nyálát. De
elérkezett az idő, mikor a csalafinta nő (ld. nem duci) hazament.
Puffancs felpattant és tigrisvetődéssel levadászta a finomságot magának.
Ott állt a sarokban és csak harapta, tömte a szájába, közben áldotta a
másikat, hogy nem hagyta éhen veszni. Majd, mint aki jól végezte dolgát
lepihent és elkezdte megírni a puncsdesszert végnapját.
………és ütött az utolsó morzsa
Na végre kikerültünk ebből a hideg sötétségből - kiáltott fel a puncsdesszert és örömében ráugrott a társára, aki ettől elcsámpásodott és bánatában sírdogált.
- Nem kellenek így senkinek, csúffá tettél, torzzá.
- Dehogy tettelek, nézz már rá arra a nőre, hogy kigúvadtak a szemei, ahogy ránk néz. Figyeld meg, hogy minket fog választani és otthon feltesz bennünket a polcra és mindenkinek mutogat majd.
(Mindeközben a hűtőautóból átrakták őket a vitrines tálalóba.)
- Na, mit mondtam! Nekem lett igazam. Hééééééééé, engem is vigyél.
Megijedtem, azt hittem csak Te kellesz neki, pedig tényleg egy kicsit nyomi lettél miattam. Szerinted miért vitt magával minket? Biztos
nézegetni akarja a szépségünket.
- Segíts, hová visz?! – kiáltott a társa, hát nem látod, hogy egy hatalmas barlangba dug és belém harap?! – ezzel eltűnt és hangja se lett többé.
- Nem értem mi történt – gondolkozott el a maradék – miért kellett, hogy elrejtse abban a sötétségben, hiszen nem is volt annyira csámpás és még bele is harapott! Mit fog velem tenni, hiszen én gyönyörű vagyok?! Félek. Telt, múlt az idő és hirtelen felbukkant egy másik nő. A harapós felajánlotta neki, dicsérte, kínálgatta.
- Rendben, az övé leszek inkább, mert ő biztos nem fog bántani – nyugodott meg a desszert. De, ahogy ez átfutott rajta, máris megrémült, mert azt vette észre, a nő mereven nézi.
- Na, nana – mondogatta hangosan, ne less így! és félelmében elkezdett reszketni, amitől a máza megrepedt kicsit. Megint figyel és egyre közelebb jön, remegett ijedten. Hagyj békén már én is csúf vagyok, hát nem látod, hogy megrepedtem?!
Hosszú időn keresztül féltette az életét, de egyik pillanatról a másikra a vandál nő eltűnt és egyedül maradt a leskelődővel.
- Menj innen – sikoltott fel, hozzám ne nyúlj! – szerencsére nem tette, csak odajött és közelről megnézte. Mit akarsz, menj te is haza, mint a másik.
Kis idő múltával megint odajött és még közelebbről nézegette a nő, majd elment, de messziről csak őt vizslatta. Látszott rajta, hogy eleped érte. A szeme szinte kocsányon lógott, a szája lefittyedt és észre sem vette, hogy átázott a ruhája annyira nyálzott.
Hirtelen felugrott és hatalmas léptekkel odament, majd mint aki az
utolsó lélegzetért kap, megfogta és begyűrte a barlangba. Egy harapással
végzett vele. Ahogy a társának, úgy neki sem volt hangja. Az első és
utolsó morzsáig védekezett, de hiába. A fogak marcangolták, tépték,
felőrölték. A jobb sorsra érdemes puncsdesszert ezzel bevégezte földi
pályafutását és menny helyett gyomorba ment.
Így lett vége a mesémnek is.
- Tüske -
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
