””"Csillog, káprázik a szem, ahogy az ujjak alatt, a kezek közt szertefoszlik a káosz, szédítő gyorsasággal alakítja az anyagot, amit az átérez és visszaadja látványként.”””
A gyurma
Gondoltad volna, hogy mégse úgy igazodik, mint elvárnád?! Hát nem teszi! Kezed, kreatív elméd mozgatja, sodorja, akár szaggatja is. Szeded szét a darabjait és újra összetapasztanád, nem hagyja! Kiugrik az ujjaid közül, ha kényelmetlen számára a forma. Irányít tudtodon kívül és az van, amit ő akar.
Az agyag az igazi összetartozás anyaga!
Őt még nem ismerem, de vágyom az érintését.
Elképzelem a hatást, ahogy belemélyedek és keresztül hatolok rajta. Biztos neki is van önálló akarata, amiből nem enged. Ezt a határt akarom elérni.
Forog a korong és én csak nézem ábrándozva, hátha egyszer a közelébe jutok. Kapaszkodik belé a massza, engem vár, akarja, hogy belevájjam az ujjaim.
Elképzelem: ahogy kezem melegére ellapul, majd szemem intésére felugrik, hogy tetszelegve megpördüljön tengelye körül.
Nézz! kiáltja boldogan – látod? ilyenné tettél!
Érzi a mondandóm és segít alakot ölteni. Ő tudja igazán mi zajlik le bennem. Haragom elnyeli, bánatom simítja, örömöm feszíti. Robbanva meséli kényem, kedvem. Önzetlenül visel, tűr, nem fárad a szolgálatomban, hiszen én is szolgálom őt a legmélyebb alázattal. Tisztelem korlátait, megismerve határait, tűrőképességét. Egymást támogatjuk, segítjük, tápláljuk. Vállvetve harcba szállunk a jogért, hogy élhessünk.
Vizesek vagyunk mindketten! Segítséget kérünk egymástól, hogy ki ne száradjunk. Öröm, illetve bánatkönnyeink apasztják, dúsítják lelkünk befogadóképességét.
Alakulj kérlek, idomulj, engedd el magad, add át a lágyságod, hogy merevíthesselek az utónak. Szeretnék beléd látni, valóban meg van-e az összhang kettőnk között. Nem akarnám, hogy szakadozz az erőlködéstől, mert az nekem is fájna, kettőnk együttműködése a cél, nem a másik megsemmisítése.
És a korong csak forog megállás nélkül, száguldva pörgeti az időt, mely alaktalanná válik.
-Tüske- |
AJÁNLOM AZ OLDALT
