Nézem a lekonyuló ágakon csurgó esőcseppeket
áttetsző színeket von magába és tükrözi a mát.
Forgok és tartom az ajkam, emelem fejem, piruló arcomat.
Csurogjatok, gyertek, hiszen lassan elporladok!
A cseppek szánkázva érintenek, hűsítik forrongó jelenem.
Azok az ártalmatlan vízcseppek, ahogy a bőrödön elkezdenek csurogni - érzed?!
Lágy, langymeleg folyam mossa szívedig az utat. Engedd be!
Miért is ne tennéd?! Csobogó és harsogó zuhataggá válik.
Feléledsz, ébredj! Mozgasd meg azokat a rég elfeledett izmokat, mik a szíved lüktetését adják.
Figyelj, hallgasd! cseppenként beleolvad a vérfolyamba az érzés,
hogy az érzékeid, a fagyottak lángra lobbanhassanak.
Most nézz fel és lásd meg az angyalt - feletted volt mindig - hiába gondoltad egyedül vagy.
Hajtsd le a fejed és adj hálát - megélhetted korodban e napot.
Sosem volt ilyen igazság a földön, hogy az érzőnek mindent visszaadott.
Mert ugye visszakaptad és érzel?!
Csorduljon a könnyed. Tedd a kezed a szíved fölé és emlékezz!
Volt idő, hogy nagyon fájtál és a legrosszabb is eszedbe jutott.
Haladtál olyan utakon, miket most visszanézve lehet eltagadnál.
Kár volna! Ezeken a köveken végig kellett haladnod.
Jól érzed magad? Könnyebb már?
Az a bizonyos esőcsepp a bőrödön felszáradt már!
Szinte pezsgett, mert újra lüktettél és a felhőbe zavartad.
Ott gyülekeznek a könnyek, a jók, a rosszak.
Most hagyd el a felhőt és ne törődj vele.
A bánatod, a kínod ott marad benne örökre.
Esőcseppek borítják a tájat
marasztalva a madarak énekét a csendre.
A csend, miből felcsicsereg a dallam, a lelked éneke.
-Tüske-
|