Mikor eljön az éjszaka bársonyos megnyugvása,
Úgy érzed megmenekültél,
de ha felébredsz akkor mi lesz?!
A mesebeli világod eltűnik és Te árván maradsz,
szertefoszlik a kapaszkodód, pedig nem is volt az!
A képzeleted csalóka játéka.
Szakítsd ki magad, tépd szét a köteléket,
amit láthatatlan fonállal tettél szorossá,
hogy habkönnyű álmod elmélyítse.
Egyre nehezebben ébreszd, maradni akarsz.
Élni, élni, elpazarolva a perceket

Távolodsz az emberektől, nem látják meg jövőd,
akarod a jót és a még jobbat, nem kellesz.
Minek élsz? Szenvedés és csalódás!
Értelmetlen világ ez számodra,
nincs hely és szellem mi befogadna,
mégis gyáván inkább tűröd,
mert ha felcsattansz háborút szülsz.
Élni, élni, túlélni a perceket

Ronggyá tépik a szíved, a lelked nevetség tárgya,
tested már elbújna a koporsó magányába.
Emléked ápolnák? Nem!
Míg voltál se tetszettél olyannak, mivé váltál miattuk.
Mintha meg se születtél volna, úgy tűnsz el nyomtalanul.
Már nem akarsz megfelelni.
Élni, élni, taposni a perceket

Talán valaki emlékezni fog jó szívvel rád,
de még ő is kétségbe vonhatja születésed jogosságát,
kimondom: hasznát – a hasznosan eltöltött élet!
Nincs mit felmutatnod, csupán éltél, életet adtál.
Csak akkor vagy, ha léted akarják,
s megszűnsz egy szempillantás alatt,
mihelyst megérzed az elutasítást.
Élni, élni, félni a perceket

Nincs miért tartani tőled, nem létezel,
csupán csalóka árnyként járod az eget,
s arra sem borítasz sötét felleget,
ha lehetne inkább elkergetnéd,
hogy a Nap ragyogjon mindenki felett.
Élni, élni, átadni a perceket.

-Tüske-