A gyík levedlette régi bőrét és az újban tetszelgett a falon. Dicsekedett az ismerősöknek, mígnem egy esős délután ezt megúnta a villám és fényével levágta a farkát.
Ajjaj, hogy néz ki egy gyík farok nélkül? Bármire képes volnék, hogy megint csinos lehessek! - sóhajtott fel keseregve.
Add nekem a lelked - szólalt meg az egyik sötét sarokból az ördög.
A tiéd, csak legyek megint szép! - válaszolta a gyík.
Az ördög fogta a lelkét és elvágtatott.

Gyíkocska fut a falon büszkén
hazug szerzeménye követi testét
lábai erősen kapaszkodnak a fal résébe
a villám mérgelődve nézte.
Miért vagy büszke az új farkadra, hisz nem a tied?!
Enyém hát, kié volna másé?! - felelte a gyík
Szépséged lehet lenyügöző, de mit érsz a külsőddel el,
ha a lelked elvesztetted?!

Kis idő múltán a gyíknak elkezdett fájni a farka. Jajjaj, de fáj - siránkozott. Borongós idő volt, szakadt az eső és a villám megint meglátogatta a gyíkot.
Hogy érzed magad az új farkaddal? - érdeklődött.
Nagyon fáj, bár csak ne tettem volna! - fakadt sírva a gyík.

Aprócska fény gyúlt a kalyibában és halványan derengeni kezdett a helység közepe.
Lágy hang szólt: gyíkocska az utolsó esélyed, ha elfogadod magad olyannak, amilyennek születtél. A farkad elvesztetted és, ha türelmesen vársz, új nő a helyébe. Meggondolatlanul cselekedtél, hogy eladtad a lelked az ördögnek. - dorgálta az angyal.


Bűnöm szenvedem életem végéig
ha nincs lelkem elvesztem barátaim.
A barátok megbocsátanak, ne félj kicsi gyík
elfogadtak a régivel és az új külsőddel is.
Fényed mellett fakó vagyok - udvarolt a villám
szép szavaid a lelkemig hatolnak - pirult a jóság
de ne dicsérj, hiszen még elbízom magam
bűnös leszek, mint a gyík és oktalan!


Türelemmel és hittel mindent elérhetsz. Lehetsz bármilyen, akik szeretnek elfogadnak. - folytatta a beszédét a gyíkhoz az angyal.
A gyík szégyenkezve válaszolt:
Igen, igazad van, már tudom! A szépség nem minden. A legszebb paripa képében vágtázva lehagyhatok bárkit és a végén mégis egyedül maradok a versenyben, ha nem mutatsz rá a hibámra. Köszönöm, hogy lefékeztél.

Ördögvágta hiúság, angyalfékezte ábránd,
hogy mindenki tanul ebből és az ész megjön,
de a butaság fut a nagyképűség után,
a szépség örökös harcban áll önmaga oltárán.
A szerénység kezébe fogja a hamvas orcát
hiszi, ha belenéz a szembe csodát lát
de csak egy gyermeklelket talál, ki felnőtt szeretne lenni
óriásira nőni és jókat hencegni!

-Tüske-